Az aszpirin, kémiai nevén acetilszalicilsav, több mint egy évszázada az egyik legszélesebb körben használt gyógyszer a világon. Eredetileg láz- és fájdalomcsillapítóként vált ismertté, de az elmúlt évtizedekben a figyelem középpontjába került mint a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésének eszköze. A napi aszpirin szedése azonban mára komoly viták tárgya, és a szakmai álláspont folyamatosan finomodik. Ami korábban szinte rutinszerű javaslat volt bizonyos kor felett, ma már rendkívül körültekintő mérlegelést igényel. A kérdés nem az, hogy az aszpirin hatásos-e, hanem az, hogy a megelőző szedésből származó előnyök meghaladják-e a potenciális, sokszor életveszélyes kockázatokat azoknál, akik még nem szenvedtek el szív- vagy érrendszeri eseményt.
A közvélekedés és a klinikai ajánlások közötti eltérés gyakran zavart okoz. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy a „vérhígító” hatás automatikusan védelmet nyújt, holott a modern kardiológia egyre inkább a személyre szabott kockázatbecslés felé mozdul el. A szedésről szóló döntés ma már nem egy egyszerű, életkorhoz kötött lépés, hanem bonyolult egyeztetés az orvos és a páciens között, figyelembe véve a teljes egészségügyi profilt, a vérzésre való hajlamot és az egyéb kockázati tényezőket.
A gyógyszer története és hatásmechanizmusa
Az aszpirin gyökerei egészen az ókori Egyiptomig nyúlnak vissza, ahol a fűzfakéreg kivonatát (amely szalicilsavat tartalmaz) már használták fájdalomcsillapításra. A modern acetilszalicilsavat 1897-ben szintetizálta Felix Hoffmann, a Bayer gyógyszercég munkatársa. A 20. század közepére vált világméretűvé a használata, de a forradalmi felismerés, ami a kardiológiai alkalmazást megalapozta, csak később született meg.
A kulcsfontosságú felfedezés Sir John Vane nevéhez fűződik, aki 1971-ben kimutatta, hogy az aszpirin a ciklooxigenáz (COX) enzimek gátlásával fejti ki hatását. Ez a gátlás felelős a prosztaglandinok és tromboxánok termelődésének csökkenéséért, amelyek a gyulladásos folyamatokban és a véralvadásban játszanak szerepet. A fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatás a COX-2 gátlásából ered, de a szívvédő hatás a COX-1 enzim gátlásán alapul.
A kis dózisú aszpirin (általában 75-100 mg) szelektíven, de ami a legfontosabb, visszafordíthatatlanul gátolja a vérlemezkékben (trombocitákban) lévő COX-1 enzimet. Ez az enzim felelős a tromboxán A2 (TXA2) termeléséért, amely erőteljesen serkenti a vérlemezkék összecsapódását és a vérrögképződést. Mivel a vérlemezkék nem rendelkeznek sejtmaggal, nem tudnak új COX-1 enzimet termelni. Ez azt jelenti, hogy a gyógyszer hatása a vérlemezke teljes élettartamáig (kb. 7–10 napig) fennmarad. Ez a mechanizmus a kulcsa annak, hogy az aszpirin hatékonyan képes csökkenteni a patológiás vérrögképződést, amely a legtöbb szívinfarktus és iszkémiás stroke mögött áll.
A napi aszpirin szedésének célja nem a vér hígítása, hanem a vérlemezkék összecsapódásának gátlása, megelőzve ezzel a koszorúerek elzáródását.
Elsődleges és másodlagos prevenció: a kardiológia alappillére
A szakértői ajánlások megértéséhez elengedhetetlen a különbségtétel az elsődleges és a másodlagos prevenció között. Ez a megkülönböztetés dönti el, hogy a napi aszpirin szedése jó ötlet-e, vagy éppen veszélyes szokás.
Másodlagos prevenció: életmentő beavatkozás
A másodlagos prevenció azokra a páciensekre vonatkozik, akik már átestek egy kardiovaszkuláris eseményen. Ide tartozik a már lezajlott szívinfarktus, az iszkémiás stroke, a tranziens iszkémiás attak (TIA), a koszorúér-betegség (angina pectoris) vagy a perifériás artériás betegség (PAD). Ezeknél a betegeknél a kockázat, hogy újabb, potenciálisan halálos esemény következik be, rendkívül magas.
Ebben a csoportban az aszpirin egyértelműen életmentő. A klinikai vizsgálatok következetesen kimutatták, hogy a szívrohamot vagy stroke-ot elszenvedett betegeknél a napi kis dózisú aszpirin jelentősen csökkenti az újabb események kockázatát. A haszon/kockázat arány itt egyértelműen az előnyök felé billen, még akkor is, ha figyelembe vesszük a vérzés megnövekedett kockázatát. A másodlagos prevenció területén az aszpirin szedése a standard protokoll része, amennyiben nincs súlyos ellenjavallat.
Elsődleges prevenció: a vita középpontja
Az elsődleges prevenció azokat a pácienseket érinti, akiknek van ugyan kardiovaszkuláris kockázata (pl. magas vérnyomás, cukorbetegség, magas koleszterinszint), de még soha nem szenvedtek el szívinfarktust vagy stroke-ot. Itt a cél a legelső esemény megelőzése.
Ebben a csoportban a mérleg sokkal érzékenyebb. Míg az aszpirin képes megelőzni bizonyos vérrögképződéssel összefüggő eseményeket, egyúttal növeli a vérzéses szövődmények, különösen a gyomor-bélrendszeri vérzés és a hemorrágiás (vérzéses) stroke kockázatát. Mivel ezek a páciensek per definíció alacsonyabb abszolút kockázattal rendelkeznek, mint a másodlagos prevenciós csoport tagjai, a vérzéses szövődmények relatív súlya megnő.
A legújabb nagyszabású vizsgálatok (mint például az ARRIVE, ASCEND és ASPREE tanulmányok) eredményei egyértelműen azt mutatják, hogy az elsődleges prevencióban az általános előnyök sok esetben nem érik el azt a szintet, ami indokolná a vérzés megnövekedett veszélyét. Ez a felismerés az oka annak, hogy a nemzetközi irányelvek drasztikusan megváltoztak az elmúlt években.
A kockázat-haszon mérleg részletes elemzése
A döntés, hogy valaki elkezdje-e a megelőző aszpirin szedését, azon alapul, hogy az egyéni szív- és érrendszeri kockázata (azaz a haszon potenciálja) hogyan viszonyul a vérzésre való hajlamához (azaz a kockázathoz).
Az aszpirin szedésének előnyei: a trombózis elleni védelem
Az aszpirin elsődleges haszna az artériás trombózis megelőzése. A koleszterin- és zsírlerakódások (plakkok) az artériák falán idővel instabillá válhatnak és megrepedhetnek. Amikor ez megtörténik, a szervezet azonnal elindítja a véralvadási folyamatot, ami gyorsan vérrögöt képez. Ha ez a rög egy koszorúérben alakul ki, szívinfarktus, ha az agyba vezető érben, iszkémiás stroke következik be. A napi aszpirin folyamatosan gátolja a vérlemezkéket, így lényegesen csökkenti annak esélyét, hogy egy ilyen vérrög teljesen elzárja az eret.
Az előnyök mértékét azonban abszolút értelemben kell vizsgálni. Például, ha egy 50 éves, alacsony kockázatú személynél az aszpirin 20%-kal csökkenti a szívroham esélyét, de az eredeti kockázat mindössze 1% tíz év alatt, akkor az aszpirin szedésével elért abszolút kockázatcsökkenés nagyon kicsi. Ez a megközelítés a kulcsa a modern orvoslásnak.
A legnagyobb veszély: a vérzéses szövődmények
Mivel az aszpirin gátolja a vérlemezkék összecsapódását, automatikusan növeli a vérzés veszélyét. Ezt a kockázatot két fő kategóriába soroljuk:
1. Gyomor-bélrendszeri vérzés (GI vérzés)
Ez a leggyakoribb és legsúlyosabb nem halálos szövődmény. Az aszpirin közvetlenül irritálja a gyomor nyálkahártyáját, és gátolja a nyálkahártyát védő prosztaglandinok termelését. Ez fekélyek kialakulásához, majd azokból eredő vérzéshez vezethet. A kockázat exponenciálisan nő az életkorral, és azoknál, akiknek korábban volt már gyomorfekélyük vagy akik más gyógyszereket szednek (pl. nem-szteroid gyulladáscsökkentők – NSAID-ok, vagy szteroidok).
A napi aszpirin szedése megduplázhatja a súlyos gyomor-bélrendszeri vérzés kockázatát az elsődleges prevenciós csoportban.
Súlyos GI vérzés esetén kórházi kezelésre, vérátömlesztésre és endoszkópos beavatkozásra lehet szükség. Sok esetben a pácienseknek a megnövekedett vérzés kockázata miatt protonpumpa-gátló (PPI) gyógyszereket is kell szedniük, ami tovább bonyolítja a gyógyszeres terápiát.
2. Hemorrágiás stroke (agyvérzés)
Ez a legrettegettebb szövődmény. Míg az aszpirin véd az iszkémiás stroke (vérrög okozta) ellen, növeli a hemorrágiás stroke (vérzés okozta) kockázatát. Ez a kockázat különösen magas azoknál, akiknek kezeletlen magas vérnyomásuk van, vagy akiknek korábban már volt agyi mikro-vérzésük. Egy hemorrágiás stroke kimenetele általában sokkal rosszabb, mint egy iszkémiás stroke-é, gyakran okoz súlyos, maradandó fogyatékosságot vagy halált.
Szakértői ajánlások és korcsoportok szerinti megkülönböztetés
A nemzetközi kardiológiai és prevenciós szervezetek irányelvei az elmúlt években jelentős változáson mentek keresztül, válaszul az új, nagyszabású klinikai vizsgálatok eredményeire. A legbefolyásosabb ajánlásokat az amerikai US Preventive Services Task Force (USPSTF) és az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) adja ki.
Az USPSTF 2022-es irányelvei: a szigorítás korszaka
Az USPSTF 2022-es ajánlása radikálisan szűkítette azon személyek körét, akiknek elsődleges prevencióként aszpirint javasolnak. Ez az ajánlás a leginkább irányadó a világon, és a korcsoportok szerinti bontás a következő:
1. 40–59 éves korcsoport
Ebben a csoportban a megelőző aszpirin szedése csak azoknál jöhet szóba, akiknél a következő 10 évben a becsült kardiovaszkuláris kockázat legalább 10%. Ezen felül a személynek nem lehet magas a vérzési kockázata. Az USPSTF itt ún. „megosztott döntéshozatalt” (shared decision-making) javasol. Ez azt jelenti, hogy az orvosnak és a páciensnek együtt, részletes megbeszélés után kell mérlegelnie az egyéni előnyöket és kockázatokat.
2. 60 éves és idősebb korcsoport
Az USPSTF egyértelműen nem ajánlja a napi aszpirin szedését elsődleges prevencióként a 60 éves vagy annál idősebb felnőttek számára. Ennek oka, hogy a vérzés kockázata ebben a korcsoportban jelentősen megnő, és ez a kockázat felülmúlja a kardiovaszkuláris események megelőzéséből származó potenciális előnyöket.
Ez a döntés hatalmas paradigmaváltást jelent, hiszen korábban sok orvos rutinszerűen javasolta az aszpirint a 60-as éveikben járó pácienseknek.
| Korcsoport | 10 éves kardiovaszkuláris kockázat | Ajánlás | Indoklás |
|---|---|---|---|
| 40–59 év | ≥10% | Megosztott döntéshozatal | A nettó haszon csekély, de lehetséges. Alacsony vérzési kockázat szükséges. |
| 60 év és idősebb | Bármilyen | Nem ajánlott (D ajánlás) | A vérzés kockázata felülmúlja a szívvédő hatást. |
| Cukorbetegek (40–70 év) | Magas | Egyedi mérlegelés | A cukorbetegség önmagában magas kockázatot jelent, de a vérzés kockázatát is figyelembe kell venni. |
Az európai ajánlások
Az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) irányelvei hasonlóan óvatosak. Az ESC hangsúlyozza, hogy az aszpirin elsődleges prevencióra csak nagyon szelektált, nagyon magas kardiovaszkuláris kockázatú, de alacsony vérzési kockázatú személyeknél javasolt. Az európai szakértők is kiemelik, hogy a legtöbb esetben a statinok (koleszterinszint-csökkentők) és a vérnyomáscsökkentők sokkal jobb nettó előnyt biztosítanak az elsődleges prevencióban, mint az aszpirin.
Az aszpirin szedése elsődleges prevenciós céllal tehát ma már nem a „mindenkinek” kategória, hanem szigorúan a „néhány kiválasztott” kategóriájába tartozik, akiknél a kockázatbecslő modellek (pl. SCORE) kimagaslóan magas kockázatot mutatnak.
Kik azok, akiknek szigorúan kerülniük kell az aszpirint?
Még ha valakinek magas is a kardiovaszkuláris kockázata, bizonyos állapotok esetén az aszpirin szedése kifejezetten ellenjavallt, mivel a vérzés veszélye drámaian megnő.
Az aszpirin kontraindikációi közé tartoznak:
- Aktív vagy közelmúltbeli gyomor-bélrendszeri vérzés vagy fekély: Ha a páciensnek jelenleg fekélye van, vagy az elmúlt néhány hónapban súlyos GI vérzése volt, az aszpirin szedése szinte biztosan újabb vérzést provokál.
- Allergia vagy intolerancia: Az aszpirin iránti allergia vagy az asztmásoknál fellépő aszpirin-érzékenység (amely súlyos légzési nehézségeket okozhat) kizáró ok.
- Súlyos máj- vagy vesebetegség: Ezek az állapotok befolyásolhatják a gyógyszer metabolizmusát és a véralvadási faktorokat, növelve a vérzés kockázatát.
- Vérzékenységi rendellenességek: Bármilyen örökletes vagy szerzett véralvadási zavar esetén az aszpirin szedése tilos.
- Egyidejű gyógyszerszedés: Bizonyos véralvadásgátlókkal (pl. warfarin, DOAC-ok) vagy más vérlemezke-gátlókkal (pl. klopidogrél) együtt szedve az aszpirin a vérzés kockázatát olyan magasra emelheti, hogy csak másodlagos prevenció esetén, szigorú felügyelet mellett indokolt.
Különösen fontos megjegyezni, hogy sok vény nélkül kapható gyógyszer (pl. ibuprofen, naproxen – melyek szintén NSAID-ok) is gátolja a COX-enzimeket. Ezek rendszeres szedése, különösen a napi aszpirin mellett, jelentősen növeli a GI vérzés kockázatát, és zavarhatja az aszpirin szívvédő hatását is (az ibuprofen például kompetitív módon gátolhatja az aszpirin kötődését a vérlemezkékhez).
Aszpirin és a rákprevenció: egy új dimenzió
Az aszpirin megelőző szedésének vitája az elmúlt években új fejezettel bővült: a rákprevencióval. Különösen a vastagbélrák (kolorektális karcinóma) területén merültek fel ígéretes adatok.
Több megfigyeléses és klinikai vizsgálat is kimutatta, hogy a napi aszpirin szedése hosszú távon (legalább 5–10 év) képes csökkenteni a vastagbélrák és annak prekancerózus elváltozásainak (adenomák) előfordulását. Úgy tűnik, hogy a gyulladáscsökkentő mechanizmus (COX-2 gátlás) szerepet játszik a rákos sejtek növekedésének lassításában és az apoptózis (programozott sejthalál) elősegítésében.
Azonban ez az előny sem korlátlan, és a szakértők nagyon óvatosak a rákprevenciós ajánlásokkal kapcsolatban:
- Az előnyök csak hosszú évek (akár 10 év) után jelentkeznek.
- A vastagbélrák kockázatának csökkenése nem azonnal jelentkezik, ami azt jelenti, hogy a fiatalabb korban elkezdett szedésnek van nagyobb haszna.
- A rákprevencióra való javaslatot csak azoknak a pácienseknek adhatják, akiknek magas a vastagbélrák kockázata (pl. családi anamnézis).
Jelenleg az amerikai és európai irányelvek nem javasolják az aszpirint általánosan rákprevenciós céllal, de figyelembe veszik ezt a potenciális előnyt a 40–59 éves, magas kardiovaszkuláris kockázatú csoportban, ahol a nettó haszon számítása történik. Ezt a területet a szakértők folyamatosan kutatják, és a jövőben várhatóan tovább finomodnak az ajánlások.
Az aszpirin-rezisztencia és a genetikai tényezők
A megelőző gyógyszerszedés hatékonyságát bonyolítja az aszpirin-rezisztencia jelensége. Bár az aszpirin a legtöbb embernél hatékonyan gátolja a vérlemezkéket, bizonyos pácienseknél a laboratóriumi tesztek azt mutatják, hogy a vérlemezkék még a gyógyszer szedése mellett is túlzottan aktívak maradnak. Ezt hívják aszpirin-rezisztenciának (vagy pontosabban, magas on-treatment platelet reaktivitásnak).
Az aszpirin-rezisztencia okai összetettek lehetnek, és magukban foglalhatják a nem megfelelő felszívódást, a gyógyszer interakciókat, vagy genetikai különbségeket a COX-1 enzimben vagy más véralvadási útvonalakban. Bár a rezisztencia létezik, a szakértők továbbra is vitatják, hogy az aszpirin-rezisztencia tesztelése és a dózis emelése javítaná-e a klinikai kimenetelt a legtöbb páciensnél, különösen az elsődleges prevencióban.
A legújabb adatok szerint a rezisztencia klinikai jelentősége valószínűleg kisebb, mint korábban gondolták, és a legtöbb kardiológus nem javasolja a rutinszerű aszpirin-rezisztencia tesztelést a másodlagos prevencióban sem, mivel a kis dózisú aszpirin továbbra is a standard ellátás része.
Különleges populációk és a döntéshozatal
A megelőző aszpirinszedés kérdése különös figyelmet igényel bizonyos speciális betegcsoportoknál.
Cukorbetegek (diabetes mellitus)
A cukorbetegség önmagában jelentősen növeli a kardiovaszkuláris kockázatot, és a cukorbetegeket sokáig automatikusan az aszpirin elsődleges prevenciós célcsoportjába sorolták. Azonban az ASCEND vizsgálat eredményei (amely 15 000 cukorbeteg pácienst vizsgált) árnyalták a képet. A vizsgálat kimutatta, hogy az aszpirin valóban csökkentette a szív- és érrendszeri eseményeket, de ezt az előnyt semlegesítette a súlyos vérzés megnövekedett kockázata.
A jelenlegi ajánlások szerint a cukorbetegeknél is csak azoknál indokolt a napi aszpirin szedése, akiknél a 10 éves kockázat különösen magas (pl. van más kockázati tényezőjük, mint a dohányzás vagy súlyos magas vérnyomás), és alacsony a vérzésre való hajlamuk.
Idős páciensek (70 év felett)
Az ASPREE (Aspirin in Reducing Events in the Elderly) vizsgálat volt az egyik legfontosabb mérföldkő az idős emberek elsődleges prevenciójával kapcsolatban. A vizsgálat 70 év feletti, egészséges, nem szívbeteg egyéneket vont be. Az eredmények megdöbbentőek voltak: az aszpirin szedése nemcsak, hogy nem csökkentette a halálozást vagy a kardiovaszkuláris eseményeket, de növelte a súlyos vérzés kockázatát, sőt, még a rákos halálozás növekedésére is utaltak bizonyos adatok (bár ez utóbbi összefüggés tisztázásra szorul).
Az ASPREE eredményei megerősítették azt a szakértői álláspontot, hogy a 70 év feletti, szívbetegségek szempontjából egészséges egyéneknél a megelőző aszpirinszedés nettó kárt okozhat.
Aszpirin és terhesség
Van egy területe, ahol a kis dózisú aszpirin szedése egyre inkább elfogadottá válik, ez pedig a terhesség. Azoknál a nőknél, akiknek magas a preeclampsia (terhességi toxémia) kialakulásának kockázata, a terhesség korai szakaszában elkezdett napi aszpirin szedése bizonyítottan csökkenti a súlyos szövődmények (pl. koraszülés, magzati fejlődési zavarok) kockázatát. Ebben az esetben a haszon/kockázat arány egyértelműen a szedés mellett szól, de kizárólag szülész-nőgyógyász szakorvos javaslatára.
A személyre szabott kockázatbecslés fontossága
Mivel a megelőző aszpirin szedése már nem általános ajánlás, a döntéshozatal központi eleme a páciens egyéni kockázati profiljának pontos felmérése.
A kockázati pontszámok (score-ok) alkalmazása
Az orvosok olyan validált eszközöket használnak, mint a Framingham Risk Score, a PCE (Pooled Cohort Equations) vagy az ESC által ajánlott SCORE2 modellek. Ezek a pontszámítási rendszerek olyan tényezőket vesznek figyelembe, mint az életkor, nem, dohányzási státusz, vérnyomás és koleszterinszint, hogy megbecsüljék a páciens 10 éven belüli szívinfarktus vagy stroke kockázatát.
A vérzési kockázat becsléséhez is léteznek pontszámok (pl. HAS-BLED, ARC-HBR), amelyek figyelembe veszik a korábbi vérzéseket, a máj- és vesefunkciót, valamint az egyidejű gyógyszerszedést. Csak ha a kardiovaszkuláris kockázat nagyon magas (≥10%) és a vérzési kockázat nagyon alacsony, akkor érdemes elgondolkodni az aszpirin elsődleges prevenciós alkalmazásán.
A párbeszéd szerepe
A modern orvoslásban a megelőző gyógyszerszedésről szóló döntés központi eleme a páciens tájékoztatása és részvétele. A páciensnek tisztában kell lennie azzal, hogy az aszpirin nem egy „vitamin”, hanem egy komoly gyógyszer, amely súlyos mellékhatásokkal járhat. Az orvosnak részletesen el kell magyaráznia az abszolút kockázatcsökkenés és az abszolút vérzéskockázat arányát.
Például, ha 1000 ember szedi az aszpirint 5 éven keresztül, az megelőzhet 2-3 szívinfarktust, de okozhat 1-2 súlyos GI vérzést. Ez a szigorú számszaki mérlegelés segít a páciensnek abban, hogy megalapozott döntést hozzon az előnyök és a vérzés veszélye között.
Egyéb gyakran feltett kérdések
Mi a helyzet a bevonatos aszpirinnel?
Sokan úgy gondolják, hogy az enteroszolvens, vagyis gyomornedv-ellenálló bevonattal ellátott aszpirin (amit gyakran „védő aszpirinnek” is hívnak) biztonságosabb a gyomor számára. Bár a bevonat csökkentheti az aszpirin által okozott közvetlen gyomorirritációt, a vérzéses szövődmények kockázatát nem képes jelentősen befolyásolni. Ennek oka, hogy a vérzésre való hajlamot az aszpirin szisztémás hatása okozza, azaz a véráramba kerülve gátolja a vérlemezkéket. Emiatt a bevonatos formát sem szabad biztonságosabb alternatívaként kezelni a megnövekedett vérzéskockázatú betegeknél.
Mennyi ideig kell szedni az aszpirint?
Másodlagos prevenció esetén az aszpirin szedése általában élethosszig tart, amennyiben a páciens tolerálja a gyógyszert és nem lép fel súlyos vérzés. Az elsődleges prevencióban viszont az ajánlások változnak. Ha valaki a 40-es éveiben kezdi a szedést, de a 60. életéve után a vérzési kockázata jelentősen megnő, az orvos felülvizsgálhatja a terápiát. A hosszú távú, napi aszpirin szedése csak rendszeres orvosi felügyelet mellett javasolt.
A hirtelen abbahagyás veszélye is fontos tényező. A másodlagos prevenciós csoportban az aszpirin szedésének hirtelen megszakítása (pl. műtét előtt vagy feledékenység miatt) ún. „rebound” hatást okozhat, ami átmenetileg növeli a vérlemezkék aktivitását, és ezáltal megnöveli a szívinfarktus vagy stroke kockázatát. Ezt a jelenséget aszpirin megvonási szindrómának is nevezik, és kiemeli a folyamatos, konzisztens szedés fontosságát, vagy az orvossal egyeztetett, fokozatos abbahagyás szükségességét.
A jövőbeli kutatások iránya
A jövőbeli kutatások valószínűleg a még pontosabb kockázatbecslésre fókuszálnak majd. A genetikai markerek azonosítása segíthet az orvosoknak abban, hogy előre megjósolják, mely páciensek reagálnak a legjobban az aszpirinre (magas haszon), és kik azok, akiknél a legnagyobb a vérzés kockázata (magas kár).
A vérzési kockázat minimalizálása kulcsfontosságú. Új gyógyszerformák, vagy a gyomor védelmét célzó kombinált terápiák (pl. aszpirin és PPI egy tablettában) tovább javíthatják a nettó haszon/kockázat arányt. Az aszpirin helyét a kardiovaszkuláris és a rákprevencióban a jövőben valószínűleg az egyéni genomra és a biomarkerekre alapozott, rendkívül precíz orvoslás határozza meg.
A lényeg az, hogy a napi aszpirin egy nagyon hatásos gyógyszer, de csak akkor, ha a megfelelő páciens, a megfelelő dózisban, a megfelelő indokkal szedi. Azok a napok, amikor az aszpirint általános „vérhígítóként” ajánlották minden idősödő embernek, elmúltak. A szakértők ma már egyhangúan a megelőző gyógyszerszedés szigorú, egyénre szabott mérlegelését szorgalmazzák, melynek során az orvosnak és a páciensnek közösen kell meghoznia a döntést.
