A gyermekkor ízekben és illatokban is rögzített időszak. Ha visszagondolunk a hetvenes, nyolcvanas évek magyar konyhájára, azonnal beugranak bizonyos ételek, amelyek nem véletlenül, hanem szigorú, nemzedékeken át öröklődő rend szerint kerültek az asztalra. Nem egyszerűen arról volt szó, hogy a nagymama vagy édesanya éppen mit kívánt. A heti menü egy jól átgondolt, gazdasági, vallási és logisztikai elvek mentén felépített rendszer volt, ahol a fasírt szerdán, a hal pedig pénteken kapott fix helyet. Ez a kulináris naptár a családok pénztárcáját óvta, a háziasszony idejét beosztotta, és a gyermekek számára a kiszámíthatóság biztonságát nyújtotta.
A modern, spontán étkezési kultúrában, ahol a rendelés gombnyomásra történik, nehéz elképzelni azt a fegyelmezettséget, amellyel a régi háztartások működtek. A heti menü nem egy javaslat volt, hanem egy tervrajz, amely meghatározta a bevásárlás, a főzés és az étkezés ritmusát. Ez a ritmus mélyen gyökerezett a magyar társadalmi és gazdasági valóságban, tükrözve a szocialista korszak ellátási nehézségeit, de egyúttal a hagyományos paraszti konyha bölcsességét is.
A heti menütervezés korszaka: Tervezés és takarékosság
A huszadik század közepén, különösen a háború utáni időszakban és a Kádár-korszakban, az élelmiszer-beszerzés és -felhasználás központi kérdés volt. A heti menü összeállítása nem hobbi, hanem létfontosságú gazdasági stratégia volt. A családok költségvetése szűkös volt, a háziasszonyoknak pedig meg kellett oldaniuk, hogy a kevés rendelkezésre álló alapanyagból hét napra elegendő, tápláló és változatos ételt varázsoljanak az asztalra. Ebben a struktúrában a hét napjai funkcionálisan különültek el egymástól.
Hétfőn általában a vasárnapi maradékok (húsleves, sült hús) kerültek átalakítva, kedden jöhetett egy egyszerűbb főzelék vagy tésztaétel. A hét közepén, szerdán, szükség volt egy olyan fogásra, amely erőt adott a munkás hét közepén, de nem igényelt friss, drága húst. Itt lépett be a képbe a fasírt. Csütörtökön ismét valamilyen gazdaságosabb, gyorsan elkészíthető fogás következett, míg a péntek a vallási böjt és a hal napja volt. A szombat a piacozás és az előkészületek napja, a vasárnap pedig a nagyszabású, családi ebéd, amelynek a húsleves és a rántott hús volt a megkérdőjelezhetetlen alapja.
A takarékosság kulcsfontosságú volt. A menütervezés lehetővé tette, hogy a boltban vagy a piacon egyszerre, nagy mennyiségben vásároljanak bizonyos alapanyagokat, csökkentve ezzel a gyakori, impulzív vásárlások csábítását. A tervezés másik előnye az élelmiszer-hulladék minimalizálása volt. Minden maradékot, legyen az száraz kenyér vagy főtt krumpli, kreatívan használtak fel a következő napi ételhez. Ez a fajta tudatosság ma már szinte kiveszett a modern háztartásokból.
A heti menü nem egyszerűen ételsor volt, hanem a család gazdasági stabilitásának tükre. A tudatos tervezés révén a szegényebb családok is biztosítani tudták a szükséges tápanyagokat.
Miért pont a fasírt? A gazdaságos és tápláló megoldás
A fasírt, más néven vagdalt vagy húspogácsa, tökéletesen illeszkedett a szerdai konyhai logisztikába. A szerda a hét közepe, a családi kassza már kissé megterhelt, a hétvégi nagybevásárlás még távol van, de a családtagoknak szükségük van egy kiadós, fehérjében gazdag ételre, ami megtöri a főzelékek és tésztafélék monotonitását.
A fasírt gazdasági előnyei
A fasírt alapvető előnye a hústartalom növelésének lehetősége volt. A darált hús önmagában drága alapanyag volt, de a fasírt tésztájába áztatott kenyér, zsemle, vagy akár főtt rizs hozzáadásával a hús mennyisége jelentősen csökkenthető volt anélkül, hogy az étel tápértéke vagy laktató képessége csorbát szenvedett volna. A zsemle vizes áztatása és a fűszerezés (bors, fokhagyma, majoránna) elfedte a húshiányt, és a végeredmény egy laktató, ízletes fogás lett.
A fasírt emellett rendkívül sokoldalú volt. Fogyaszthatták főzelékek feltétjeként (pl. krumplifőzelékkel, ami szintén gazdaságos szerdai étel volt), de hidegen is kiváló volt másnapra, vagy uzsonnára, ami különösen fontos volt a nehéz fizikai munkát végzők és az iskolások számára. A fasírt elkészítése viszonylag gyors volt, ami a dolgozó anyák számára szintén döntő szempont volt a hét közepén.
A szocialista nagyüzemi étkeztetés, a menza szintén nagyban hozzájárult a fasírt népszerűségéhez és szerdai fixálásához. A menzák konyháinak hatékonyan kellett nagyszámú emberre főzniük, alacsony költségvetésből. A fasírt, a vagdalt hús, a vagdalt zöldségek és a töltött káposzta (amely szintén nagy arányban tartalmazott rizst) tökéletesen illeszkedtek a standardizált, kalóriában gazdag menzaételek közé. Ez a standardizálás erősítette meg a gyerekkori emlékeinkben a szerdai fasírt napját.
A menza szerepe a kulináris hagyományok rögzítésében
A Kádár-korszakban a munkahelyi és iskolai étkeztetés (menza) rendszere több millió ember étkezési szokásait befolyásolta. A menzák fix, rotációs menüvel dolgoztak, ami szigorúan követte a táplálkozási ajánlásokat (legalábbis a korabeli értelemben). A menza volt az a hely, ahol a gyerekek először találkoztak a heti ritmussal, és ahol az ételekhez való viszonyuk kialakult. Ha a menzán szerdán fasírtot és krumplifőzeléket adtak, az a szokás a családokba is beszivárgott, vagy éppen megerősítette azt. Ez a központi tervezés segített abban, hogy a gyerekkori étkezési szokások egységessé váljanak országszerte.
A menzakultúra nem csupán étkezés volt, hanem szociális nevelés is. Megtanította a gyerekeket arra, hogy az ételnek megvan a maga ideje és helye a heti ritmusban.
A fasírt esetében a menzai változat gyakran még gazdaságosabb volt, mint az otthoni. Hatalmas, szögletes tepsikben sütötték, vagy olajban sütötték ki, és bőségesen adtak hozzá köretet, leggyakrabban burgonyát vagy főzeléket. Ez a fogás garantálta a szükséges fehérje- és kalóriabevitelt a nehéz nap közepén. A szerdai fasírt így a magyar kollektív tudat része lett, a hét közepének megbízható, tápláló pontja.
Vallás, hagyomány és az étrend puritánsága: A pénteki hal
Míg a szerdai fasírt elsősorban gazdasági és logisztikai okokra vezethető vissza, addig a pénteki hal fogyasztása mélyen gyökerezik a keresztény, különösen a katolikus hagyományokban. A péntek Jézus kereszthalálának napja, ezért a katolikus egyházban hagyományosan a bűnbánat és a böjt napja volt.
A pénteki húsmentesség eredete
A böjt eredeti értelme a húsfogyasztástól való tartózkodás volt. A hús (különösen a vörös hús) régen a gazdagság és az ünnep szinonimája volt. A pénteki húsmentesség (abstinentia) puritánságot és áldozatot követelt. Mivel a halat a középkorban nem sorolták a húsok közé (a vízben élők más kategóriába tartoztak), ez lett a pénteki böjti étrend alapja. Bár a második vatikáni zsinat (1962–1965) enyhített a szigoron, és lehetővé tette, hogy a húsmentességet másfajta áldozattal helyettesítsék, a pénteki hal fogyasztása szokásként megmaradt, különösen a hagyománytisztelő magyar családokban.
A hal beillesztése a heti menübe tehát nem csupán gasztronómiai döntés volt, hanem a kulturális és vallási identitás része. Még azokban a családokban is, ahol a vallás gyakorlása háttérbe szorult a szocializmus alatt, a pénteki hal vagy legalábbis húsmentes étel elkészítésének szokása tovább élt, afféle kulturális reflexként.
Milyen hal került az asztalra?
Magyarország édesvízi halakban gazdag ország, de a hal fogyasztása hagyományosan regionális különbségeket mutatott. A Balaton, a Tisza vagy a Duna környékén a ponty, a harcsa, a süllő könnyen elérhető volt. Azonban az Alföld vagy a kisebb települések belső területein a friss hal beszerzése nehézségekbe ütközött.
Ezért a szocialista korszak pénteki étrendjét gyakran a tartósított, olcsó halak jellemezték. A legelterjedtebb a hering, a szardínia vagy a tőkehal volt, gyakran konzerv formájában, vagy fagyasztott halrudacskaként. Ezt a fajta halat könnyű volt tárolni, és gazdaságos volt. A halrudacskák megjelenése a hetvenes években forradalmasította a pénteki étkezést, különösen a menzákon, ahol a gyermekek így kaptak valamilyen formájú tengeri halat.
A pénteki menü tehát gyakran így nézett ki:
| Étel típusa | Példák a Kádár-korból |
|---|---|
| Hagyományos (folyóvízi régiók) | Rántott ponty, halászlé (ritkábban pénteken), sült keszeg |
| Menzai/Gazdaságos (országos) | Halrudacska krumplipürével, rakott krumpli (hús nélkül), tejben főtt tészta, mákos tészta |
| Különleges alkalmak | Hercing saláta (majonézes), ecetes hal |
A hal, legyen az friss vagy fagyasztott, a pénteki asztalra került, biztosítva a heti ritmus vallási és táplálkozási szempontból is fontos megtörését. A pénteki húsmentesség a rutin része volt, egyfajta előkészület a hétvégi nagy lakomára.
A szocialista étkezési normák és a menza hatása
A Kádár-korszakban a táplálkozás nem csupán magánügy volt, hanem központi tervezés tárgya. Az Országos Szabványok és az Egészségügyi Minisztérium iránymutatásai meghatározták, hogy az iskolai és munkahelyi menzáknak milyen kalória-, fehérje- és vitamintartalommal kell rendelkezniük. Ez a standardizálás jelentősen hozzájárult a gyerekkori étkezési szokások homogenizálásához.
A menzaételeknek olcsónak, gyorsan elkészíthetőnek és nagy mennyiségben reprodukálhatónak kellett lenniük. Ez a követelmény kedvezett az olyan ételeknek, mint a fasírt, ahol a hús mennyisége manipulálható volt, és az olyan fogásoknak, amelyek nagy arányban tartalmaztak gabonát, rizst vagy burgonyát. A szocialista táplálkozástudomány a szénhidrátokat és a zsírokat részesítette előnyben, mivel ezek olcsó energiaforrások voltak a fizikai munkát végző lakosság számára.
A hét napjainak kalóriatartalma
A menütervezés során tudatosan figyeltek arra, hogy a hét elején és közepén, amikor a munkavégzés intenzitása a legmagasabb volt, a fogások kalóriadúsabbak legyenek. A szerdai fasírt és krumplifőzelék kombinációja kiválóan teljesítette ezt a célt. A pénteki húsmentes nap viszont tudatosan csökkentette a kalóriabevitelt, ami megfelelt a böjt szellemének, még ha világi kontextusban is.
Az a tény, hogy ezek a szokások évtizedeken át fennmaradtak, azt mutatja, hogy a központi irányítás és a családi hagyományok szokatlanul sikeresen fuzionáltak egymással. A rendszer adott egy gazdasági keretet, a családok pedig beletették a hagyományos ízeket és a szeretetet.
A magyar konyha a Kádár-korszakban paradox módon egyszerre volt szigorúan szabályozott és rendkívül leleményes. A háziasszonyok művészete abban rejlett, hogy a szegényes alapanyagokból is ízletes ételeket varázsoltak.
A konyhai logisztika és a háziasszony szerepe
A heti menütervezés igazi motorja a háziasszony volt. Az ő feladata volt, hogy a szűkös anyagi keretek között biztosítsa a család élelmezését, ami komoly logisztikai feladatot igényelt. A konyhai rutin kialakítása nem csak időt spórolt, hanem a mentális terhelést is csökkentette.
Gondoljunk csak bele: a vasárnapi nagy sütés-főzés után a szerdai fasírt elkészítéséhez már nem kellett friss húst venni, esetleg csak darált húst, vagy a fagyasztóból elővenni a korábban megvásárolt, nagyobb mennyiségű hús egy részét. A fasírtot ráadásul előre is el lehetett készíteni, vagy a masszát be lehetett fagyasztani. Ez a fajta előrelátó gazdálkodás tette lehetővé, hogy a háziasszony a hét közepén is viszonylag rövid idő alatt tehessen ki teljes értékű ebédet az asztalra.
A pénteki hal esetében a logisztika bonyolultabb volt. Ha friss halat vásároltak, azt azonnal fel kellett használni. A tartósított hal (konzerv) azonban bármikor kéznél volt, ami a pénteki menü rugalmasságát biztosította. A pénteki húsmentes nap gyakran tartalmazott olyan ételeket is, mint a túrós csusza, a krumplis tészta vagy a lecsó, amelyek szintén a gyorsan elkészíthető, olcsó kategóriába estek.
Az időbeosztás mesterei
A régi háziasszonyok nagyrészt dolgozó nők is voltak, így az időmenedzsment kulcsfontosságú volt. A heti menü segített abban, hogy ne kelljen minden nap azon gondolkodni, mi kerüljön az asztalra. Ha tudták, hogy szerda fasírt nap, akkor a hozzávalók már hétfőn bekerültek a kosárba. Ez a rendszer csökkentette a stresszt és növelte a hatékonyságot, ami elengedhetetlen volt a korabeli kettős terhelés (munkahely és háztartás) mellett.
A konyhai logisztika része volt a maradékok hasznosítása. A fasírt masszájába került zsemle volt az egyik legnyilvánvalóbb példa erre. De a vasárnapi húsleves zöldségeiből készült krémleves vagy a krumplipüré maradékából készült krumplis pogácsa is a takarékosság és az előrelátás mintapéldája volt.
A kiszámíthatóság biztonsága: A gyermekkori étkezési minták
A heti menü fix ritmusa nemcsak gazdasági, hanem pszichológiai szempontból is jelentős volt, különösen a gyermekek számára. A kiszámíthatóság, a rutin elengedhetetlen a gyermekek fejlődéséhez, és ez az étkezési szokásokra is igaz volt.
Amikor a gyerekek tudták, hogy szerdán fasírt, pénteken hal (vagy tészta) lesz, az a biztonság érzetét adta. Nem volt szükség állandó tárgyalásra az ételek körül. A gyerekkori étkezési szokások így természetes módon épültek be a napi életbe. Ez a rutin segített az elfogadásban is: ha a gyerek nem szerette a főzeléket, tudta, hogy a szerdai fasírt kárpótolja, és ha a pénteki hal nem volt a kedvence, szombaton jött a finomabb, ünnepibb étel.
A comfort food és a nosztalgia szerepe
A fasírt és a halrudacska a magyar gyermekek számára a comfort food, a vigasztaló étel kategóriájába tartozik. Ezek az ételek rögzítik a gyermekkori emlékeket, és felnőttkorban is a biztonságot, az otthont és a gondoskodást szimbolizálják. A fasírt illata egy egész korszakot idéz fel: az iskolából hazaérkezést, a gőzölgő, frissen sült pogácsát a tányéron, a krumplifőzelék édes illatát.
A gyerekkori étkezési szokások kialakításában a rendszeresség volt a legfontosabb pedagógiai eszköz. Nem a változatosság, hanem az ismétlődés segített abban, hogy a gyerekek elfogadják az ételeket, és kialakuljon egy egészséges, strukturált étkezési rendjük.
A heti ritmus nem csak az időt osztotta be, hanem a várakozás örömét is adta. Tudtuk, mi mikor jön, és ez a tudat maga volt a biztonság.
A fasírt és hal táplálkozástudományi értékelése
Mennyire volt egészséges a régi konyha, amely a fasírtot és a halat helyezte a hét közepére és végére? A korabeli étrendet mai szemmel vizsgálva láthatjuk, hogy bár sok volt benne a szénhidrát és a zsír, alapvetően biztosította a szükséges makrotápanyagokat a fizikai munkához.
Fasírt: A fehérje és energiaforrás
A fasírt magas fehérje- és zsírtartalommal bírt, ami ideális volt a fizikai aktivitás fenntartásához. Bár a hústartalmat csökkentették a zsemle hozzáadásával, ez a gyakorlat valójában növelte az étel rosttartalmát (a zsemle révén) és a telítő értékét. A fasírt mellé gyakran adtak főzeléket (pl. borsó, bab, lencse, krumpli), ami biztosította a vitamin- és ásványianyag-bevitelt, kiegészítve a hús tápértékét. A probléma inkább a sütés módjával volt: a zsírban, bő olajban sütött fasírt sok telített zsírt tartalmazott.
Hal: Az omega-3 hiány és a megoldás
A hal, különösen a tengeri hal, kiemelkedően fontos forrása az omega-3 zsírsavaknak, amelyek jótékony hatással vannak az agy és a szív egészségére. Azonban a magyar konyhában, ahol inkább édesvízi halakat fogyasztottak (ponty, harcsa), az omega-3 bevitel alacsonyabb volt, mint a tengeri halakra épülő étrendekben. A pénteki halrudacskák és a konzerv heringek bevezetése egyfajta kísérlet volt arra, hogy a lakosság hozzáférjen a tengeri halak előnyeihez, bár a feldolgozott termékek tápértéke már messze elmaradt a friss halétól.
Összességében a heti ritmus helyesen biztosította a fehérjebevitelt, a hús szétosztásával a hét napjaira, elkerülve a pazarlást és a monotóniát. A régi étrend legnagyobb hibája a túlzott zsiradék- és szénhidrátfogyasztás volt, ami a későbbi évtizedekben hozzájárult a szív- és érrendszeri betegségek elterjedéséhez.
Regionális különbségek és az étrend rugalmassága
Bár a fasírt szerdán és a hal pénteken országos szokás volt, az alapanyagok elérhetősége és a helyi hagyományok miatt jelentős regionális eltérések mutatkoztak a megvalósításban.
A dunántúli és alföldi konyha eltérései
A Dunántúlon, ahol a folyók és tavak közelsége miatt könnyebb volt friss édesvízi halhoz jutni, a pénteki étkezés gyakran valódi halfogást jelentett (pl. rántott keszeg, süllő). Ezzel szemben az Alföldön, ahol a hal beszerzése nehezebb volt, a pénteki húsmentesség gyakran jelentett inkább tésztaételeket (krumplis tészta, mákos tészta, szilvás gombóc), vagy egyszerű, tej alapú ételeket.
A fasírt összetétele is változhatott. A disznótartás hagyományainak erősségétől függően a fasírt lehetett tisztán sertés-marha keverék, de a szegényebb régiókban nagyobb arányban tartalmazott gabonát, vagy akár zöldségpótlékokat is a hús kinyújtása érdekében.
A magyar konyha igazi ereje a regionális alkalmazkodóképességben rejlik. Az alapvető szabályok (pl. húsmentes péntek) mindenhol érvényesültek, de az alapanyagok a helyi adottságokhoz idomultak.
A zöldségek és főzelékek szerepe
A heti menüben a fasírt és a hal mellett a főzelékek játszották a legfontosabb szerepet a változatosság és a gazdaságosság szempontjából. A hétfő, kedd és csütörtök gyakran a főzelékek napja volt. Ezek a fogások szezonálisak voltak, és a családi kertek terményeit használták fel. A krumplifőzelék, a borsófőzelék, a tökfőzelék és a lencsefőzelék nem csupán köretek voltak, hanem teljes értékű főételek, amelyeket a szerdai fasírttal tettek teljessé. A fasírt és a főzelék párosítása a magyar konyha egyik alappillére volt, amely mind a mai napig él a menzák és a háztartások menüjében.
A modern étkezési szokások összehasonlítása: A rutin elvesztése
Ahogy a magyar társadalom gazdagodott és nyitottabbá vált a nemzetközi konyhák felé, a szigorú heti étkezési rutin lassan feloldódott. Ma a gyerekkori étkezési szokásokat kevésbé a központi tervezés, sokkal inkább a spontaneitás, a gyorsaság és a globális kínálat határozza meg.
A szupermarketek egész évben kínálják a friss húst és zöldségeket, így nincs szükség arra, hogy a húst szigorúan beosszuk a hét napjaira, vagy zsemlével dúsítsuk a vagdaltat. A pénteki hal is elvesztette böjti jellegét, és ma már gyakran inkább egy éttermi élmény része, mintsem a húsmentes nap kötelező eleme.
A spontaneitás csapdája
A modern családok gyakran a pillanatnyi döntésekre hagyatkoznak az étkezés terén. Ez a spontaneitás azonban gyakran vezet egészségtelenebb választásokhoz (gyorsételek, feldolgozott ételek) és nagyobb élelmiszer-hulladékhoz. A régi, rutinszerű menütervezés hiánya a gyermekek számára is hátrányos lehet, mivel a kiszámíthatóság hiánya nehezíti az egészséges étkezési minták kialakítását.
A régi rendszerekben a fasírt és a hal fix napja segített a gyermekeknek elfogadni a változatos étrendet, még akkor is, ha bizonyos napokon nem a kedvencük került az asztalra. A mai, „mindent azonnal” kultúrában a gyerekek gyakran elvárják, hogy minden nap a kedvencüket kapják, ami hosszú távon táplálkozási szempontból kevésbé kiegyensúlyozott étrendhez vezethet.
A hagyományok újraértelmezése
Sok fiatal szülő ma már visszatér a tudatos menütervezéshez, de nem feltétlenül a régi, fasírt-hal tengely mentén. Inkább a fenntarthatóság, a szezonalitás és az egészségtudatosság a vezérlő elv. Azonban a szerdai fasírt és a pénteki hal emléke továbbra is él, mint a magyar konyha aranykora, amikor az egyszerűség, a takarékosság és a mélyen gyökerező hagyományok határozták meg az asztali örömöket.
A gyerekkori étkezési szokások, mint a szerdai vagdalt és a pénteki hal, többek voltak egyszerű receptek gyűjteményénél. Egy korszak gazdasági kényszereit, vallási örökségét és a családi élet logisztikai kihívásait sűrítették magukba. Ezek az ételek a magyar identitás részei, a rutin és a biztonság ízletes emlékei.
A hús felhasználásának tudománya: A fasírt mint innováció
A fasírt mélyebb vizsgálata feltárja a hús felhasználásának történelmi evolúcióját. A darált hús felhasználása az egyik legkorábbi kulináris innováció volt, amely lehetővé tette, hogy a szegényebb rétegek is élvezhessék a húst. A fasírt, mint húspótló technika, nem magyar találmány, de a magyar konyhában tökéletesedett a gazdasági szempontok miatt.
A fasírt masszájába kevert áztatott kenyér nem csak mennyiséget növelt, hanem a zsiradékot is megkötötte, javítva ezzel az étel textúráját. A fasírt fűszerezése (majoránna, fokhagyma, hagyma) olyan karaktert adott a húsnak, amely elfedte a hús arányának csökkenését. Ez a tudatos „húshígítás” a kényszerű kreativitás csúcsa volt.
A darált hús mint demokratikus alapanyag
A darált hús (és így a fasírt) demokratizálta a húsfogyasztást. Míg a nagy szelet hús (pl. bélszín) a kiváltságosok asztalára került, addig a darált hús lehetővé tette a kevésbé értékes részek felhasználását. A fasírt így a szegénység konyhájának egyik legfontosabb eleme lett, amely később a menzakultúrán keresztül bekerült a középosztály és a gazdagabb családok heti rutinjába is.
A pénteki hal: Több mint böjt, a változatosság kényszere
A hal pénteki fixálása nem csak vallási parancs volt, hanem a heti étrend tudatos változatosságának eszköze is. Ha a hét többi napján jellemzően sertés- vagy marhahús került az asztalra, a hal beiktatása biztosította a szervezet számára szükséges más típusú fehérjéket és zsírokat, még ha ezek főleg édesvízi forrásból származtak is.
A hal beillesztésének nehézsége Magyarországon a tengeri kijárat hiánya volt. Míg a tengeri nemzetek számára a hal a legolcsóbb fehérjeforrás volt, addig a magyarok számára a hal relatíve drága és nehezen beszerezhető maradt. Ez az oka annak, hogy a pénteki húsmentes napon gyakran a tésztafélék vagy a rakott krumpli (hús nélkül) töltötte be a főétel szerepét, ha a hal beszerzése problémás volt.
A tudatos gyerekkori étkezési szokások megértése segít abban, hogy ne csak nosztalgiával gondoljunk vissza a régi ízekre, hanem felismerjük azt a mély logikát és gazdasági racionalitást, amely a magyar konyhát évtizedeken át jellemezte. A szerdai fasírt és a pénteki hal nem véletlenek voltak, hanem egy jól működő rendszer két kulcseleme.
