A szédülés és az egyensúlyproblémák olyan tünetek, amelyek rendkívül ijesztőek lehetnek, és jelentősen rontják az életminőséget. Míg sokan hajlamosak azonnal valamilyen súlyos, központi idegrendszeri problémára gondolni, a valóság az, hogy az esetek túlnyomó többségében a probléma gyökere a belső fülben vagy a vérnyomás szabályozásában keresendő. Azonban a szédülés nem egységes jelenség; a forgó jellegű vertigo, a bizonytalanságérzet és az ájulásközeli állapot mind más-más mechanizmusra utal. Pontosan ezért kritikus fontosságú a tünetek pontos meghatározása és a kiváltó ok precíz feltárása.
Az emberi egyensúly fenntartása egy rendkívül finoman hangolt, komplex rendszer eredménye, amely három fő érzékszervi bemenetből táplálkozik: a vesztibuláris rendszerből (belső fül), a látásból és a propriocepcióból (mélyérzés, ami az izmok és ízületek helyzetéről tájékoztat). Ha ezen rendszerek bármelyike hibásan működik, vagy a központi idegrendszer nem képes megfelelően integrálni a beérkező információkat, azonnal egyensúlyzavar lép fel. A mindennapi életben ez a bizonytalanság a járásban, a hirtelen mozdulatoknál jelentkezhet, és súlyos esetben akár esésekhez is vezethet.
Az egyensúlyozás három pillére: vesztibuláris, vizuális és propriocepciós rendszer
Az egyensúlyi rendszer központja a belső fülben, az úgynevezett vesztibuláris labirintusban található. Ez a terület felelős a fej térbeli helyzetének és a mozgás gyorsulásának érzékeléséért. Két fő részből áll: a félkörös ívjáratokból, amelyek a forgó mozgásokat érzékelik, és az otolit szervekből (utriculus és sacculus), amelyek a gravitációt és a lineáris mozgást regisztrálják. Amikor a belső fülben zavar keletkezik, a központi idegrendszer hamis információt kap a fej mozgásáról, ami tipikus forgó jellegű szédülést, azaz vertigót eredményez.
A látás szerepe az egyensúlyban gyakran alábecsült, holott ez a leggyorsabb és leginkább domináns korrekciós mechanizmus. Amikor a belső fülben zavar van, a szem azonnal megpróbálja stabilizálni a vizuális teret. Ha azonban a vizuális információ is torzított (például nagyon gyors mozgás, vagy szürkehályog miatti rossz látás esetén), az egyensúlyi bizonytalanság csak fokozódik. A propriocepció, vagyis a testtartás és a végtagok helyzetének érzékelése, különösen fontos sötétben vagy egyenetlen talajon. A cukorbetegség okozta idegkárosodás (neuropátia) például súlyosan ronthatja a propriocepciót, ami instabil járást eredményez.
A szédülés jellegének pontos meghatározása a diagnózis kulcsa: forgó jellegű vertigo a belső fülre utal, míg az ájulásközeli bizonytalanság inkább keringési problémákra.
A leggyakoribb vesztibuláris okok: belső fül zavarai
A szédüléssel orvoshoz forduló betegek nagy részénél a probléma a belső fülben, a vesztibuláris rendszerben gyökerezik. Ezek a zavarok általában heves, de jól körülhatárolható tüneteket produkálnak, amelyek bár ijesztőek, legtöbbször jól kezelhetők.
Benignus paroxizmális pozicionális vertigo (BPPV)
A BPPV, vagy magyarul a jóindulatú helyzeti szédülés a leggyakoribb oka a perifériás vertigónak. A probléma lényege, hogy a belső fülben lévő otolit szervből apró kristályok, úgynevezett otokóniák válnak le, és bekerülnek a félkörös ívjáratokba, jellemzően a hátsó ívjáratba. Ezek a „fülkövek” a fej hirtelen elmozdításakor (például ágyban való megforduláskor, felnézéskor, vagy lehajláskor) elmozdítják a járatokban lévő folyadékot, ami heves, rövid ideig tartó forgó érzést vált ki.
A BPPV tünetei jellegzetesek: a szédülés csak bizonyos fejhelyzetekben jelentkezik, általában 10-30 másodpercig tart, és rendkívül intenzív. A BPPV diagnózisa a Dix-Hallpike manőverrel történik, amelynek során az orvos megfigyeli a jellegzetes szemtekerezgést (nisztagmuszt). Szerencsére a BPPV kezelése egyszerű, gyakran már egyetlen Epley manőver is elegendő lehet a kristályok visszahelyezéséhez a megfelelő kamrába.
Vesztibuláris neurózis és labirintitisz
A vesztibuláris neurózis (más néven vesztibuláris neuronitis) a belső fül idegének, a nyolcadik agyideg vesztibuláris ágának gyulladása. Ezt általában vírusfertőzés okozza, és a tünetek hirtelen, drámai módon jelentkeznek. A beteg súlyos, folyamatos vertigót tapasztal, amelyet gyakran hányinger és hányás kísér. A neurózis esetében a hallás általában megmarad. A tünetek intenzitása napokig, hetekig is eltarthat, de a legtöbb esetben a központi idegrendszer idővel kompenzálja az egyoldali kiesést.
Ezzel szemben a labirintitisz akkor fordul elő, ha a gyulladás nemcsak az ideget, hanem magát a labirintus szerkezetét is érinti. Ennek következtében a szédülés mellett halláskárosodás vagy fülzúgás (tinnitus) is felléphet. Mivel ez a két állapot nagyon hasonló tünetekkel jár, a hallásvizsgálat kritikus fontosságú a differenciál diagnózis felállításához.
Meniére-kór
A Meniére-kór egy krónikus betegség, amelyet a belső fülben lévő folyadék (endolimfa) felszaporodása, az endolimfatikus hydrops okoz. Ez az állapot rohamokban jelentkező, igen súlyos tünetekkel jár, amelyek jelentősen befolyásolják a beteg életét. A Meniére-kór klasszikus tünet-triásza:
- Hirtelen fellépő, erős, percekig vagy órákig tartó vertigo.
- Fluktuáló, általában alacsony frekvenciás halláskárosodás (ami idővel állandósulhat).
- Fülzúgás (tinnitus) és fül teltségérzete.
A Meniére-rohamok teljesen váratlanul érhetik a beteget, és a szédülés olyan mértékű lehet, hogy a beteg képtelen felállni. A kezelés célja a rohamok megelőzése és a tünetek enyhítése, ami gyakran alacsony sótartalmú diétát, vízhajtókat és esetenként invazívabb eljárásokat (pl. intratimpanális injekciók) igényel.
Kardiovaszkuláris és szisztémás okok
Ha a szédülés jellegét inkább ájulásközeli bizonytalanságként, szédelgésként (preszincope) írjuk le, és nem forgó vertigóként, akkor a kiváltó ok valószínűleg a keringési rendszerben vagy a vérnyomás szabályozásában keresendő. Ezek az állapotok általában akkor jelentkeznek, amikor az agy vérellátása átmenetileg csökken.
Ortosztatikus hipotónia és vazovagális szinkópa
Az ortosztatikus hipotónia (más néven poszturális hipotónia) az egyik leggyakoribb nem vesztibuláris oka a szédülésnek, különösen idősebb betegeknél. Ez akkor következik be, ha a beteg fekvő vagy ülő helyzetből hirtelen feláll, és a vérnyomás hirtelen, jelentős mértékben leesik. A szervezet nem tudja elég gyorsan kompenzálni a gravitáció hatását, és az agy átmenetileg oxigénhiányos állapotba kerül, ami szédelgést, homályos látást és gyengeséget okoz.
Az ortosztatikus hipotóniát okozhatja dehidratáció, bizonyos gyógyszerek (különösen a vérnyomáscsökkentők vagy vizelethajtók), vagy az autonóm idegrendszer zavara. Fontos, hogy a betegek lassan, fokozatosan álljanak fel, és ügyeljenek a megfelelő folyadékbevitelre. A vazovagális szinkópa (közönséges ájulás) is szédüléssel kezdődik, de a vérnyomás és a pulzus drámai esése miatt teljes eszméletvesztéssel végződik. Ezt gyakran érzelmi stressz, hosszas állás vagy fájdalom váltja ki.
Szívritmuszavarok (arrhythmia)
A szívritmuszavarok is okozhatnak szédülést, mivel befolyásolják a szív pumpafunkcióját és így az agyba jutó vér mennyiségét. Ha a szív túl lassan (bradycardia) vagy túl gyorsan (tachycardia) ver, a perctérfogat csökkenhet. A szédülés ilyenkor gyakran társul szívdobogásérzéssel, mellkasi fájdalommal vagy légszomjjal. Ezekben az esetekben a szédülés egy potenciálisan életveszélyes kardiológiai probléma előjele lehet, amely azonnali kivizsgálást igényel.
A szívritmuszavarok okozta szédülés az agy elégtelen vérellátásának egyértelmű jele, és soha nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Anémia és metabolikus zavarok
A vérszegénység (anémia), különösen a súlyos vashiányos anémia, krónikus szédülést és fáradtságot okozhat, mivel a vér nem képes elegendő oxigént szállítani az agyba. Hasonlóképpen, a hirtelen vércukorszint-esés (hipoglikémia) cukorbetegeknél vagy éhezés esetén szintén szédelgést, gyengeséget és remegést válthat ki. Ezek a metabolikus okok általában nem igazi vertigót okoznak, hanem inkább általános bizonytalanságot és gyengeségérzetet.
Neurológiai eredetű egyensúlyzavarok
Bár a központi idegrendszeri okok ritkábbak, mint a perifériás (belső fül) vagy a kardiovaszkuláris okok, a legsúlyosabb potenciális diagnózisokat képviselik. A neurológiai szédülés gyakran nem forgó jellegű, hanem inkább bizonytalanság, instabilitás vagy mozgászavar (ataxia).
Agyi érkatasztrófák (stroke és TIA)
A szédülés és az egyensúlyzavar lehet a stroke (szélütés) vagy a TIA (tranziens iszkémiás attak, átmeneti agyi vérellátási zavar) egyetlen tünete is, különösen, ha az agytörzs vagy a kisagy érintett. Kisagyi stroke esetén a beteg gyakran nem tapasztal tipikus végtaggyengeséget, de hirtelen, rendkívül súlyos egyensúlyzavart és járásképtelenséget érez. A neurológiai eredetű vertigo általában nem szűnik meg, és gyakran társul más központi tünetekkel, mint például kettős látás, beszédzavar (dysarthria) vagy a végtagok koordinációs zavara.
Amikor a szédülés hirtelen kezdődik, és olyan tünetek kísérik, amelyek a központi idegrendszeri károsodásra utalnak (pl. új keletű fejfájás, féloldali gyengeség), azonnali sürgősségi orvosi ellátás szükséges. A HINTS vizsgálat (Head Impulse, Nystagmus, Test of Skew) segít az orvosoknak a perifériás (jóindulatú) és a központi (veszélyes) vertigo elkülönítésében.
Vesztibuláris migrén
A vesztibuláris migrén a krónikus szédülés és vertigo második leggyakoribb oka a BPPV után. Ez az állapot olyan embereket érint, akiknek migrénes fejfájása van vagy volt a kórelőzményükben. A szédüléses rohamok intenzitásukban és időtartamukban változatosak lehetnek, óráktól napokig is eltarthatnak, és nem feltétlenül kíséri őket fejfájás. A betegek gyakran rendkívül érzékenyek a fényre és a zajra (fotofóbia és fonofóbia) a roham alatt, még akkor is, ha a fejfájás hiányzik.
A vesztibuláris migrén diagnosztizálása nehéz lehet, mivel nincsenek specifikus laboratóriumi vagy képalkotó vizsgálatok. A kezelés nagyrészt megegyezik a klasszikus migrén kezelésével, beleértve a megelőző gyógyszereket (pl. béta-blokkolók, kalciumcsatorna-blokkolók) és az akut rohamok kezelését.
Sclerosis multiplex (SM) és egyéb neurológiai betegségek
A sclerosis multiplex (SM) a központi idegrendszer autoimmun betegsége, amely a myelin hüvely károsodását okozza. Ha a károsodás az agytörzsben vagy a kisagyban található vesztibuláris pályákat érinti, az krónikus, változó intenzitású szédülést és egyensúlyzavart okozhat. Az SM-hez társuló szédülés gyakran tartósabb és ritkán reagál a hagyományos vesztibuláris szupresszánsokra. Az egyensúlyi zavarok az SM egyik leggyakoribb és leginkább rokkantságot okozó tünetei közé tartoznak.
Gyógyszeres mellékhatások és toxicitás
Számos gyógyszer okozhat szédülést mellékhatásként, akár közvetlenül a vesztibuláris rendszer károsításával (ototoxicitás), akár a központi idegrendszer működésének befolyásolásával.
A gyógyszerek két fő módon okozhatnak egyensúlyzavart:
- Ototoxicitás: Néhány gyógyszer közvetlenül károsítja a belső fül szőrsejtjeit. Ide tartoznak bizonyos aminoglikozid antibiotikumok (pl. gentamicin), kemoterápiás szerek (pl. ciszplatin) és nagy dózisú szalicilátok (pl. aszpirin). Az ototoxicitás általában maradandó kétoldali vesztibuláris károsodást okoz, ami súlyos, állandó bizonytalanságot eredményez, különösen sötétben.
- Központi idegrendszeri hatások: Számos gyógyszer hat a központi idegrendszerre, ami álmosságot, lassú reakcióidőt és bizonytalan járást okoz. Ezek közé tartoznak a nyugtatók (benzodiazepinek), az altatók, egyes antidepresszánsok, és a vérnyomáscsökkentők (amelyek ortosztatikus hipotóniát okozhatnak).
Amikor a szédülés új gyógyszer szedésének megkezdése után jelentkezik, vagy egy meglévő gyógyszer adagjának emelése után erősödik, elengedhetetlen a gyógyszeres terápia felülvizsgálata a kezelőorvossal.
Pszichogén szédülés és krónikus szédülés szindrómák
Nem minden szédülésnek van tisztán fizikai oka. A szorongás, a pánikbetegség és a stressz gyakran okozhatnak szédülést, ami tovább fokozza a szorongást, egy ördögi kört hozva létre. A pszichogén szédülés általában lebegő, bizonytalan jellegű, ritkán forgó vertigo, és gyakran társul hiperventillációval, szapora pulzussal.
Perzisztáló poszturális perceptuális szédülés (PPPD)
A PPPD egy viszonylag új diagnózis, amely a krónikus, funkcionális szédülés leggyakoribb formája. Jellemzője a legalább három hónapja tartó, napi szintű bizonytalanság, instabilitás vagy szédelgés. A tünetek általában fokozódnak:
- Függőleges testtartásban (állás vagy járás).
- Aktív vagy passzív mozgás során.
- Komplex vizuális mintázatoknak való kitettség (pl. szupermarket polcai, mozgó tömeg) esetén.
A PPPD általában egy akut vesztibuláris eseményt (pl. BPPV roham, vírusos neurózis) követően alakul ki, amikor a beteg nem képes teljesen visszatérni a normál egyensúlyi funkcióhoz, és az agya túlzottan támaszkodik a vizuális információkra, érzékenyebbé válva a mozgásra. A kezelés kulcsa a vesztibuláris rehabilitáció, a szelektív szerotonin visszavétel gátlók (SSRI-k) és a kognitív viselkedésterápia.
A PPPD-ben szenvedő betegek gyakran írják le, hogy úgy érzik, mintha vattán járnának, vagy egy csónakban lennének, de a tünetek sosem olyan hevesek, mint egy akut vertigo roham esetén.
Diagnosztikai lépések: a pontos anamnézis fontossága
Az egyensúlyzavarral küzdő betegek vizsgálata bonyolult, mivel a tünetek szubjektívek, és a vizsgálat idejére gyakran megszűnnek. A diagnózis felállításában a legfontosabb eszköz az alapos anamnézis (kórelőzmény felvétel), amely a tünetek jellegére, időtartamára és kiváltó tényezőire összpontosít.
Az orvosnak feltétlenül tudnia kell:
| Kérdés | Lehetséges diagnosztikai jelentőség |
|---|---|
| Milyen a szédülés jellege? | Forgó (vertigo) vs. ájulásközeli (preszincope) vs. bizonytalanság (diszegyensúly). |
| Mennyi ideig tart a szédülés? | Másodpercek (BPPV), percek/órák (Meniére, TIA), napok (neurózis), folyamatos (PPPD, krónikus neurológiai zavar). |
| Mi váltja ki a tünetet? | Fejmozdulat (BPPV), felállás (ortosztatikus hipotónia), stressz (pszichogén szédülés). |
| Társul-e hozzá halláscsökkenés vagy fülzúgás? | Igen: Meniére-kór, labirintitisz, akusztikus neurinóma. Nem: BPPV, vesztibuláris neurózis, neurológiai okok. |
| Vannak-e neurológiai tünetek? | Kettős látás, beszédzavar, gyengeség: központi idegrendszeri ok (stroke, SM). |
Fizikális és vesztibuláris vizsgálatok
A fizikális vizsgálat magában foglalja a vérnyomás mérését ülő és álló helyzetben (az ortosztatikus hipotónia kizárására), valamint a neurológiai státusz vizsgálatát. A vesztibuláris rendszer vizsgálatának alapja a nisztagmusz (szemtekerezgés) megfigyelése, különösen a Dix-Hallpike manőver során.
Speciális vesztibuláris tesztek:
- Video Head Impulse Test (VHIT): A félkörös ívjáratok funkciójának objektív mérésére szolgál.
- Vesztibuláris Evokált Myogén Potenciálok (VEMP): Az otolit szervek (utriculus és sacculus) működését vizsgálja.
- Elektronystagmográfia/Videonystagmográfia (ENG/VNG): A szemmozgások és a vesztibuláris rendszer közötti kapcsolatot elemzi, gyakran kalóriás teszttel (hideg és meleg levegő befújása a fülbe) kiegészítve.
Képalkotó vizsgálatok
Ha a tünetek központi idegrendszeri problémára utalnak (pl. hirtelen kezdet, neurológiai tünetek, atípikus nisztagmusz), MRI vizsgálat válhat szükségessé. Az MRI képes kimutatni az agytörzs és a kisagy friss stroke-jait, a sclerosis multiplex plakkjait, vagy az akusztikus neurinómát (a hallóideg jóindulatú daganata, amely szédülést és halláscsökkenést okozhat).
Kezelési lehetőségek és rehabilitáció
A szédülés kezelése teljes mértékben a kiváltó októl függ. Míg a BPPV-t mechanikus manőverekkel oldják meg, a Meniére-kór kezelése gyógyszeres és életmódbeli változtatásokat igényel.
Vesztibuláris rehabilitációs terápia (VRT)
A VRT a krónikus egyensúlyzavarok kezelésének alapvető eleme. Célja, hogy segítse az agyat a kiesett vesztibuláris funkció kompenzálásában (centrális kompenzáció) és az egyensúlyi rendszer újra kalibrálásában. A VRT magában foglalja a szem-fej koordinációs gyakorlatokat, a stabilitási tréninget és a poszturális kontroll gyakorlatokat. Különösen hatékony krónikus vesztibuláris neurózis, PPPD és kétoldali vesztibuláris károsodás esetén.
A VRT során a beteget szándékosan enyhe szédülést kiváltó mozgásokra ösztönzik, hogy az agy hozzászokjon a hibás bemenethez, és megtanulja figyelmen kívül hagyni azt. Ez a folyamat néha kezdetben kellemetlen lehet, de hosszú távon jelentős javulást eredményez.
Gyógyszeres kezelés
A gyógyszerek szerepe kettős: az akut rohamok enyhítése és a krónikus állapotok megelőzése.
- Akut rohamok: A vesztibuláris szupresszánsok (pl. meclizine, dimenhydrinate) segítenek csökkenteni a vertigo és a hányinger intenzitását. Ezeket azonban csak rövid ideig szabad szedni, mivel gátolhatják a centrális kompenzációt.
- Meniére-kór: Diuretikumok (vízhajtók) és alacsony sótartalmú étrend a belső fül folyadéknyomásának csökkentésére. A Betahistine (egy hisztamin analóg) hosszú távon segíthet a rohamok gyakoriságának csökkentésében.
- Vesztibuláris migrén: Migrén profilaxisra használt gyógyszerek (pl. béta-blokkolók, triciklikus antidepresszánsok).
- PPPD és szorongás: SSRI-k vagy SNRI-k segíthetnek a szorongásos komponens és a krónikus szédülés érzékenységének csökkentésében.
Életmódbeli beavatkozások
Az életmódbeli tényezők jelentősen befolyásolhatják a szédülés gyakoriságát és intenzitását. A megfelelő hidráltság fenntartása kritikus az ortosztatikus hipotónia megelőzésében. A koffein, az alkohol és a nikotin csökkentése vagy elhagyása segíthet a Meniére-kór és a migrénes vertigo kezelésében, mivel ezek az anyagok befolyásolhatják a belső fül vérellátását és az idegrendszeri ingerlékenységet.
A stresszkezelés és a megfelelő alvás elengedhetetlen, különösen pszichogén szédülés vagy PPPD esetén. A jó minőségű alvás segíti az agyat a napi bemeneti információk feldolgozásában és az egyensúlyi rendszer stabilizálásában.
Egyensúlyproblémák idősebb korban: a multifaktoriális megközelítés
Az idősebb felnőttek esetében az egyensúlyzavar és a szédülés sokkal gyakoribb, és gyakran nem egyetlen okra vezethető vissza. A jelenség általában multifaktoriális, ami azt jelenti, hogy több kisebb probléma együttesen okozza a bizonytalanságot és az esés kockázatát.
Ezek a tényezők magukban foglalják a normál öregedéssel járó változásokat:
- A látás romlása (szürkehályog, makuladegeneráció).
- A propriocepció csökkenése (neuropátia, ízületi kopás).
- Az agy kompenzációs képességének lassulása.
- A vesztibuláris szőrsejtek természetes elhalása.
- Polipragmázia (több gyógyszer szedése, ami növeli a gyógyszerkölcsönhatások és mellékhatások kockázatát).
Az idős betegek kezelésében a legfontosabb cél az esések megelőzése. Ez magában foglalja a gyógyszeres terápia optimalizálását, a látás és a hallás korrekcióját, valamint a célzott fizioterápiát és a lakókörnyezet biztonságossá tételét (pl. csúszásmentes szőnyegek, kapaszkodók).
Mikor kell azonnal orvoshoz fordulni? A vészjelzések
Míg a legtöbb szédüléstípus (főleg a BPPV) nem életveszélyes, vannak olyan tünetek, amelyek sürgősségi orvosi ellátást igényelnek, mivel központi idegrendszeri problémára (pl. stroke) utalhatnak. Ezeket a vészjelzéseket (red flags) mindenképpen komolyan kell venni.
Azonnal forduljon orvoshoz, ha a szédülés vagy egyensúlyzavar a következő tünetekkel társul:
- Hirtelen kezdetű, súlyos szédülés, amely járásképtelenséget okoz, különösen ha ez az első ilyen jellegű esemény.
- Új keletű, erős fejfájás, főleg ha a legrosszabb fejfájásnak érzi, amit valaha tapasztalt (thunderclap headache).
- Neurológiai tünetek: Kettős látás (diplopia), beszédzavar (dysarthria), féloldali zsibbadás vagy gyengeség, koordinációs zavar (ataxia).
- Láz, tarkómerevség: Ezek fertőzésre vagy agyhártyagyulladásra utalhatnak.
- Mellkasi fájdalom, szívdobogásérzés vagy súlyos légszomj: Keringési rendellenességekre utaló jelek.
- Eszméletvesztés vagy ismétlődő ájulásközeli állapotok (szinkópa).
Ha a szédülés fokozatosan alakul ki, enyhe és csak bizonyos helyzetekben jelentkezik (pl. fejfordításkor), valószínűleg perifériás ok áll a háttérben. Azonban, ha a tünetek hirtelen, drámai módon jelentkeznek, és központi neurológiai tünetek kísérik, a diagnózis megállapítása és a kezelés megkezdése létfontosságú az agykárosodás elkerülése érdekében.
A krónikus egyensúlyproblémák esetén, ha a tünetek hónapok óta fennállnak, de nem társulnak akut vészjelekkel, a háziorvoshoz vagy fül-orr-gégészhez, majd neurológushoz vagy vesztibuláris rehabilitációval foglalkozó szakemberhez érdemes fordulni. Az időben megkezdett célzott terápia és a vesztibuláris tréning jelentősen javíthatja az életminőséget, még abban az esetben is, ha a kiváltó ok (pl. egy régi idegkárosodás) már nem visszafordítható. A legfontosabb lépés a szédülés pontos jellegének megértése, ami elvezet a helyes diagnózishoz és a hatékony kezeléshez.
A szédülés kezelésében a legfőbb cél nem csupán a tünetek elnyomása, hanem a kompenzáció elősegítése. A szervezet rendkívül adaptív, és megfelelő tréninggel képes felülírni a hibás bemeneti jeleket, visszanyerve ezzel a mozgás stabilitását és a magabiztosságot a mindennapi életben. A felépülés gyakran hosszú folyamat, amely kitartást és aktív részvételt igényel a beteg részéről, de a rendszeres rehabilitációs gyakorlatok révén az egyensúlyérzés nagymértékben helyreállítható.
