A zöldnorma kötelezhetné az önkormányzatokat a zöldítésre: Ez lehet a megoldás?

A modern városok és települések egyre növekvő terhelésnek vannak kitéve, ahol a betonrengeteg és az aszfalt dominanciája komoly kihívások elé állítja a helyi klímát és az emberi életminőséget. Az urbanizáció évtizedei alatt kialakult szürke infrastruktúra mára elérte azt a pontot, ahol a puszta fenntarthatóság érdekében radikális beavatkozásra van szükség. A zöldnorma bevezetése, mint kötelező érvényű szabályozás, éppen ezt a paradigmaváltást célozza meg: az önkéntes jó szándék helyett jogi kényszerrel mozdítaná elő a települési zöldítést.

Az a gondolat, hogy a helyi önkormányzatoknak nem csupán lehetőségük, hanem kötelezettségük is legyen a zöldfelületek arányának növelése, a klímaválság és a biológiai sokféleség csökkenésének fényében vált egyre égetőbbé. A jelenlegi magyar jogi környezet sok esetben ajánlásokat fogalmaz meg, de ritkán ír elő olyan szigorú, számszerűsíthető elvárásokat, amelyek valóban garantálnák a fenntartható városfejlesztést. E hiányosságot pótolhatja egy átfogó, országosan egységes zöldnorma.

Az égető szükségesség: Miért kell kötelezővé tenni a zöldítést?

A városi környezetben tapasztalható hősziget-hatás (Urban Heat Island, UHI) jelensége már nem csupán elméleti probléma, hanem a nyári hónapokban közvetlen egészségügyi kockázatot jelent. A beépített területek hőelnyelő képessége, a természetes párolgás hiánya és a sűrű épületek közötti gyenge légmozgás együttesen okozzák, hogy a városközpontok hőmérséklete akár 5-10 Celsius-fokkal is magasabb lehet a környező vidékhez képest. Ez a hőstressz különösen veszélyezteti az időseket, a krónikus betegeket és a gyermekeket.

A zöld infrastruktúra, mint a fák, parkok, zöldtetők és zöldfalak rendszere, alapvető fontosságú a városklíma szabályozásában. A fák árnyékoló hatása és a növények párologtatása hűtőhatást fejt ki, ami jelentősen mérsékli a hőmérsékletet. A zöldnorma bevezetésének célja, hogy ez a hűtő funkció ne esetleges, hanem tervezett, jogilag kikényszeríthető része legyen minden új építési és fejlesztési projektnek, valamint a meglévő területek rehabilitációjának.

Emellett a zöldfelületek kritikus szerepet játszanak a csapadékvíz-gazdálkodásban is. A betonozott felületek gyorsan elvezetik a vizet, túlterhelve a csatornahálózatot és növelve az árvízveszélyt heves esőzések idején. A természetközeli megoldások, mint a szivárgó felületek, a zöldtetők és a biológiai vízelvezető rendszerek (például esőkertek), képesek a csapadékot helyben tartani, szűrni és lassabban visszajuttatni a természetes körforgásba, ezzel csökkentve a katasztrófakockázatot és kiegészítve a talajvíz-utánpótlást.

A zöldnorma nem luxus, hanem a klímareziliens városok alapfeltétele. Az önkormányzatoknak garanciát kell vállalniuk a lakosság számára a klímakockázatok mérséklésére.

A zöldnorma fogalma és jogi alapjai

A zöldnorma egy olyan jogi és műszaki szabályozási keretrendszer, amely kötelezően előírja a települések számára a zöldfelületek minőségi és mennyiségi standardjait, valamint a fenntartható víz- és energiagazdálkodási megoldások integrálását a városi szövetbe. Ez a norma nem csupán az új építkezésekre vonatkozna, hanem progresszív módon a meglévő, már beépített területek átalakítását is ösztönözné, meghatározott ütemterv mentén.

Jogi szempontból a zöldnormát legcélszerűbb lenne a településrendezési eszközökbe, azaz a helyi építési szabályzatokba (HÉSZ) és a településképi rendeletekbe integrálni. Ez azt jelentené, hogy a zöldítési elvárások nem csupán önkormányzati rendeletek szintjén jelennének meg, hanem országos törvényi felhatalmazás alapján, egységes minimumkövetelményeket rögzítve. Ez garantálná, hogy a zöldítési erőfeszítések ne függjenek a helyi politikai ciklusoktól vagy az aktuális költségvetési helyzettől.

A bevezetéshez szükség lehet az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) módosítására, kiegészítve azt a zöld infrastruktúra arányára vonatkozó kötelező minimumokkal. Ezen felül, a helyi önkormányzatokról szóló törvényben is rögzíteni kellene a klímavédelem és a biológiai sokféleség megőrzése érdekében tett intézkedések végrehajtásának kötelezettségét, szankciókkal megerősítve.

A zöldnorma egyik legfontosabb eleme a számszerűsíthetőség. Nem elegendő kimondani, hogy „legyen zöld”. Pontosan meg kell határozni, hogy egy adott területre vetítve hány négyzetméter zöldfelület, mekkora lombkorona borítás vagy milyen mértékű csapadékvíz-visszatartás az elvárt minimum. Ez teszi lehetővé az objektív ellenőrzést és a teljesítés mérését.

A településrendezési eszközök átalakítása

A zöldnorma sikere szorosan összefügg a településrendezési gyakorlat alapvető reformjával. Jelenleg a HÉSZ-ek gyakran a beépíthetőség maximalizálására fókuszálnak, a megengedett legnagyobb építménymagasság és beépítési százalék határozza meg a fejlesztéseket. A zöldnorma bevezetésével a fókusz áthelyeződne a zöldfelületi minimumra és a klímabarát tervezésre.

A HÉSZ-ekben kötelezően rögzíteni kellene a zöldtető-kötelezettséget bizonyos méret feletti új építkezések esetén, különösen a kereskedelmi és ipari létesítményeknél, ahol nagy, lapos tetőfelületek állnak rendelkezésre. Ezen túlmenően, a beépítési paraméterek meghatározásakor figyelembe kell venni a meglévő értékes fák védelmét, vagy ha ez nem lehetséges, szigorú pótlási arányokat kell előírni, melyeknél a pótlás nem csupán mennyiségi, hanem minőségi szempontból is azonos értékű legyen.

A településfejlesztési koncepcióknak is tükrözniük kellene a zöldnorma elveit. A hosszú távú stratégiai dokumentumokban előre meg kell határozni azokat a városrészeket, ahol a zöldfelületi hiány a legsúlyosabb, és ahol a rehabilitációs célok kiemelt prioritást élveznek. Ez a stratégiai tervezés biztosítja, hogy a zöldítés ne esetleges, hanem célzott és hatékony legyen.

A parkolók kialakítása szintén kritikus terület. A zöldnorma előírhatja, hogy a parkolók bizonyos százalékát áteresztő burkolattal kell kialakítani, valamint a fásításra vonatkozó szabványokat is rögzítenie kell, biztosítva ezzel a megfelelő árnyékolást és a vízelvezetést. A perkolációs képesség (víz áteresztő képessége) beépítése a településrendezési követelmények közé alapvető fontosságú a talajvíz újratöltése szempontjából.

Konkrét elvárások és mérőszámok a zöldnormában

Ahhoz, hogy a zöldnorma valóban működőképes legyen, konkrét, ellenőrizhető kritériumokat kell meghatározni. Ezek a kritériumok több dimenziót fednek le, beleértve a területfelhasználást, a növényzet típusát és a vízháztartást.

Egy lehetséges mérőszámrendszer a következő elemeket tartalmazhatja:

1. Zöldfelületi együttható (ZFE): Ez a mutató azt fejezi ki, hogy az adott telek vagy fejlesztési terület mekkora hányadán kell aktív, biológiailag értékes zöldfelületet biztosítani. A ZFE nem csak a füvet veszi figyelembe, hanem súlyozza a növényzet típusát. Például egy nagyméretű fa nagyobb súlyt kap, mint egy bokor, és egy intenzív zöldtető nagyobb súlyt kap, mint egy extenzív.

2. Lombkorona borítási arány: Külön előírásokat kell rögzíteni arra vonatkozóan, hogy a közterületeken, utcákon és parkolókban mekkora legyen az elvárt lombkorona borítás. Ez a mutató direkt módon befolyásolja a hőmérsékletet és az árnyékolás mértékét. A norma előírhatja a honos fafajok használatát, amelyek jobban ellenállnak a helyi klímának és támogatják a biodiverzitást.

3. Vízvisszatartási kapacitás: A norma rögzítheti, hogy az újonnan beépített területeknek a csapadékvíz meghatározott százalékát (például egy 10 éves visszatérési idejű esemény esetében) helyben kell tartaniuk és kezelniük, mielőtt az a közcsatornába kerülne. Ez ösztönzi az esőkertek, szivárgó árkok és vízáteresztő burkolatok alkalmazását.

Ezek a mérőszámok biztosítják, hogy az önkormányzati zöldítési stratégiák ne csupán papíron létezzenek, hanem valós, mérhető hatással bírjanak a környezetre. A zöldnorma nemcsak a fejlesztőket kötelezi, hanem az önkormányzatokat is arra, hogy a saját tulajdonú közterületeik karbantartásában és fejlesztésében is tartsák be ezeket a szigorú standardokat.

A hőhullámok elleni védekezés mint alapkövetelmény

Magyarországon a nyári hőhullámok intenzitása és gyakorisága folyamatosan nő, ami az egészségügyi rendszert és az energiaellátást egyaránt megterheli. A zöldnorma bevezetésének elsődleges célja a klímareziliencia növelése, ami a hőség elleni védekezésben kulcsfontosságú. Ez megköveteli a mikroklímát javító megoldások szisztematikus alkalmazását.

Az egyik leghatékonyabb eszköz a vertikális zöldítés, vagyis a zöldfalak és homlokzatok telepítése. Ezek a rendszerek nemcsak esztétikai értéket képviselnek, hanem szigetelőként is funkcionálnak, csökkentve az épületek belső hőmérsékletét és a légkondicionálás iránti igényt. A zöldnorma előírhatja, hogy bizonyos magasságot meghaladó épületek és nagy felületű falak esetén kötelező legyen a homlokzat egy meghatározott hányadának zöldítése.

A közterületek tervezésénél a zöldnorma előírhatja az árnyékfolyosók kialakítását. Ez azt jelenti, hogy a gyalogosforgalom számára biztosítani kell a folyamatos árnyékolást, ideális esetben a fák lombkoronája által. Ez nem csupán komfortérzetet növel, de a városi gyalogos közlekedést is vonzóbbá teszi, csökkentve a gépjárműhasználat iránti igényt.

A zöldnorma a közösségi hűtőpontok létrehozását is ösztönözheti. Bár ezek elsősorban infrastrukturális fejlesztések (ivókutak, párakapuk), a zöldfelületekkel integrálva sokkal hatékonyabbak. Például egy parkban elhelyezett hűtőpont körüli intenzív fásítás drámaian csökkenti a környezeti hőmérsékletet, így valós menedéket nyújt a hőség elől.

A hőség elleni védekezés nem egyszerű komfort kérdése, hanem közegészségügyi prioritás. A zöldnorma jogi keretet ad a megelőzéshez.

Finanszírozási kihívások és forrásbevonás

A zöldnorma bevezetésének egyik leggyakoribb ellenvetése a finanszírozás kérdése. Az önkormányzatok, különösen a kisebb települések, gyakran hivatkoznak arra, hogy a kötelező zöldítési beruházások és a megnövekedett karbantartási költségek túl nagy terhet rónak a helyi költségvetésre. Ezt a kihívást csak komplex és többszintű finanszírozási stratégiával lehet kezelni.

Először is, a normának be kell vezetnie a fejlesztői hozzájárulás elvét. Ha egy új beruházás jelentős beépítést eredményez, a fejlesztőnek kötelezően fedeznie kell a kompenzációs zöldítés költségeit, akár a telken belül, akár a település más pontján. Ez az elv már részben működik, de a zöldnorma szigorúan szabályozná a kompenzáció mértékét és minőségét.

Másodszor, kulcsfontosságú az uniós források célzott felhasználása. A zöldnorma bevezetése lehetővé tenné, hogy a kohéziós és regionális fejlesztési alapokból származó forrásokat elsődlegesen a kötelező zöldítési feladatok teljesítésére használják fel az önkormányzatok. Ez magában foglalhatja a régi, elavult parkok rehabilitációját, a zöldtető programok támogatását, vagy a csapadékvíz-gazdálkodási rendszerek kiépítését.

Harmadszor, szükség van innovatív helyi finanszírozási modellekre. Ebbe beletartozhat a zöldkötvények kibocsátása a nagyobb városok esetében, vagy a környezetvédelmi célú helyi adók bevezetése, amelyek bevételét kizárólag a zöldnorma előírásainak teljesítésére lehetne fordítani. A normának támogatnia kell az energiahatékonysági és zöldítési beruházások együttes kezelését is, maximalizálva ezzel a megtérülést.

Fontos hangsúlyozni, hogy a zöldítés hosszú távon költségmegtakarítást eredményez. A megfelelő árnyékolás és szigetelés csökkenti a hűtési költségeket, a helyben kezelt csapadékvíz csökkenti a csatornadíjakat és a karbantartási igényt, a jobb levegőminőség pedig mérsékli az egészségügyi kiadásokat. A zöldnorma tehát nem csak kiadás, hanem befektetés a város jövőjébe.

A zöld infrastruktúra mint a gazdaság motorja

A zöldnorma bevezetése nemcsak környezetvédelmi intézkedés, hanem komoly gazdaságélénkítő potenciállal is bír. Egy új, kötelező szabályozási keret új piacot teremt a környezetbarát építőipari technológiák és szolgáltatások számára. Ez magában foglalja a zöldtető-építő cégeket, a speciális növényültetési és karbantartási szolgáltatókat, valamint a vízáteresztő burkolatok gyártóit.

A munkahelyteremtés a zöld szektorban jelentős lehet. A zöldfelületek fenntartása, a városi fák szakszerű ápolása és a speciális öntözőrendszerek üzemeltetése képzett munkaerőt igényel. A zöldnorma bevezetésével az önkormányzatoknak növelniük kell a kertészeti és környezetvédelmi szakemberek számát, valamint ösztönözniük kell a helyi szakképzést ezen a területen.

A városi ingatlanok értéke is növekszik a minőségi zöldfelületek közelében. Számos nemzetközi tanulmány igazolta, hogy a jól karbantartott parkok, a fás utcák és a klímabarát épületek magasabb piaci értéket képviselnek. A zöldnorma tehát közvetett módon támogatja az ingatlanpiacot, mivel garantálja, hogy a fejlesztések során a környezeti minőség nem szenved csorbát.

Emellett a zöldnorma ösztönözheti a lokális élelmiszertermelést is a városi környezetben. A zöldtetők és közösségi kertek kialakításának kötelezővé tétele nemcsak a biológiai sokféleséget növeli, hanem a helyi közösségek önellátását és az élelmiszerbiztonságot is erősítheti. Ez a fajta urbánus agrárium új gazdasági és társadalmi kapcsolódási pontokat hoz létre.

Nemzetközi példák: Hol működik már a kötelező zöldítés?

A zöldnorma gondolata nem egyedülálló. Számos fejlett országban és nagyvárosban már évek óta alkalmaznak kötelező zöldítési előírásokat, amelyek bizonyítják, hogy a jogi kényszer hatékonyan működik a fenntartható városfejlesztés szolgálatában.

Németország: Különösen Berlin és Stuttgart jár élen a zöldtető-követelmények terén. Stuttgartban, ahol a völgyrajz miatt a klíma különösen érzékeny, a helyi építési szabályzatok (Bebauungsplan) szigorúan előírják a zöldtetők telepítését bizonyos méret felett, valamint a zöldfelületi együttható használatát. Ez a rendszer garantálja, hogy a csapadékvíz-kezelés és a hűtőhatás beépüljön a tervezésbe.

Hollandia: Rotterdam és Utrecht aktívan alkalmazza a kék-zöld infrastruktúra elveit. Rotterdam, ahol a tengerszint feletti magasság miatt az árvízkockázat kiemelt, kötelezővé tette a vízretenciós megoldásokat. A fejlesztőknek bizonyítaniuk kell, hogy az építkezés nem rontja a terület vízháztartását. Ezen felül a zöldfalak és a klímabarát építészeti megoldások széles körben támogatottak, sőt, bizonyos esetekben kötelezőek.

Svájc: Basel volt az egyik első város, amely kötelezővé tette a zöldtetőket 2002-ben. Azóta jelentős mértékben nőtt a városi zöldfelületek aránya, ami pozitívan hatott a helyi biodiverzitásra, különösen a rovarok és madarak élőhelyeinek növekedésére. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kötelező előírások bevezetése után a kezdeti ellenállás csökkent, és a technológia elterjedésével a költségek is mérséklődtek.

Ezek a nemzetközi példák alátámasztják, hogy a zöldnorma bevezetése nem csupán elméleti lehetőség, hanem egy bevált, hatékony eszköz a városklíma javítására. A magyar zöldnorma kidolgozásakor érdemes adaptálni azokat a bevált mérőszámokat (mint a ZFE), amelyek garantálják a minőséget és a számszerűsíthetőséget.

A zöldnorma bevezetése: Lépcsőzetes megközelítés és pilot projektek

Egy ilyen mértékű szabályozási változás bevezetése nem történhet egyik napról a másikra. A siker érdekében egy jól átgondolt, lépcsőzetes megközelítésre van szükség, amely figyelembe veszi a különböző önkormányzatok eltérő anyagi és adminisztratív kapacitásait.

Az első fázisban (Pilot Fázis) a zöldnorma követelményeit a leginkább rászoruló területekre, azaz a nagyvárosokra és a sűrűn beépített agglomerációs övezetekre kellene kiterjeszteni. Itt a hősziget-hatás és a csapadékvíz-kezelési problémák a legsúlyosabbak, így a beruházások megtérülése is gyorsabb.

A második fázisban (Átmeneti Fázis) az országos érvényű minimumkövetelményeket kellene bevezetni, amelyek minden önkormányzatra vonatkoznak, de a kisebb települések számára enyhébbek. Ezzel párhuzamosan elengedhetetlen a szakmai támogatás és képzés biztosítása. Az önkormányzati szakembereknek (főépítészek, környezetvédelmi referensek) meg kell tanulniuk a zöldnorma kritériumainak alkalmazását és ellenőrzését.

A harmadik fázisban (Teljes Kiterjesztés) a norma szigorú követelményei válnának általánossá, de ekkorra már rendelkezésre kell állnia egy stabil állami vagy uniós támogatási rendszernek, amely segíti a kisebb, anyagi nehézségekkel küzdő településeket a beruházások megvalósításában. Ez a fokozatos bevezetés csökkenti a hirtelen adminisztratív terheket és lehetővé teszi a jogi keret finomítását a gyakorlati tapasztalatok alapján.

A pilot projekteknek ki kell terjedniük a digitális tervezési eszközökre is. A zöldnorma implementációjához elengedhetetlen a modern geoinformációs rendszerek (GIS) használata, amelyek pontosan feltérképezik a zöldfelületek aktuális állapotát, a lombkorona borítást és a beépítési sűrűséget. Ezen adatok alapján lehet objektíven megtervezni a szükséges beavatkozásokat.

Ellenállás és a kisebb önkormányzatok terhe

Bármilyen kötelező szabályozás bevezetése ellenállást vált ki. A zöldnorma esetében az ellenállás két fő forrásból származik: a fejlesztői szektorból, amely a beruházási költségek növekedésétől tart, és a kisebb önkormányzatoktól, amelyek az adminisztratív és pénzügyi terhek miatt aggódnak.

A fejlesztők aggodalmait enyhíteni lehet azzal, ha a zöldnorma bevezetése világos, hosszú távú és stabil jogi környezetet teremt. Ha a szabályok egyértelműek, a beruházók be tudják építeni a költségeket a projekttervezésbe. Ezenkívül a zöld megoldások (pl. zöldtetők) hosszú távon energetikai megtakarítást eredményeznek, ami kompenzálja a kezdeti magasabb költségeket.

A kisebb települések esetében a legnagyobb kihívás a kapacitáshiány. Gyakran nincs helyi főépítész, vagy a szakember gárda túlterhelt. A zöldnorma bevezetésekor ezért elengedhetetlen a központi támogatás, amely magában foglalja a mintaszabályzatok, útmutatók és ingyenes szakértői tanácsadás biztosítását. Létre kell hozni olyan regionális központokat, amelyek segítenek a kisebb önkormányzatoknak a HÉSZ-ek módosításában és a beruházások előkészítésében.

A norma bevezetésének differenciáltnak kell lennie. Egy 500 fős kistelepülés zöldítési kötelezettségei nem lehetnek azonosak egy 100 000 fős városéval. A normának figyelembe kell vennie a település méretét, beépítettségét és a helyi klímakockázatokat. A hangsúlyt a kistelepüléseken a biodiverzitás megőrzésén, a vízgazdálkodás javításán és a helyi gazdálkodás támogatásán kell tartani, míg a nagyvárosokban a hősziget-hatás csökkentése a fő prioritás.

A zöldnorma nem egy méret mindenkinek elvű szabályozás lehet. Rugalmasnak kell lennie, de a minimumkövetelményeket mindenhol garantálnia kell, a klímakockázatok arányában.

A zöldnorma hatása a helyi közösségekre és a biodiverzitásra

A zöldnorma bevezetése messze túlmutat a puszta technikai szabályozáson. Közvetlen hatással van a helyi közösségek életminőségére és a városi biodiverzitás megőrzésére, ami hosszú távon erősíti a társadalmi kohéziót és a környezeti tudatosságot.

A nagyobb és minőségibb zöldfelületek növelik a rekreációs lehetőségeket. A jól megtervezett parkok, esőkertek és közösségi terek javítják a mentális egészséget, csökkentik a stresszt és lehetőséget teremtenek a társadalmi interakcióra. A zöldnorma előírhatja, hogy minden lakóövezet meghatározott távolságon belül rendelkezzen minőségi zöldterülettel, garantálva ezzel az egyenlő hozzáférést.

A biodiverzitás szempontjából a norma előírhatja a monokultúrás zöldfelületek (pl. steril gyepek) arányának csökkentését, és a helyi, honos növényfajok telepítését. A zöldtetők és zöldfalak nem csupán hűtenek, hanem élőhelyet is biztosítanak a beporzó rovaroknak, madaraknak és más kisebb élőlényeknek, segítve ezzel a városi ökoszisztémák működését. A környezeti nevelés szempontjából is kiemelkedő szerepe lehet a normának, mivel a közösségi zöldítési projektek bevonják a lakosságot a fenntartási feladatokba.

A zöldnorma egy olyan átfogó jogi megoldás lehet, amely képes áthidalni az önkormányzatok jelenlegi önkéntességen alapuló, gyakran alacsony prioritású zöldítési gyakorlatát. Azzal, hogy kötelező minimumokat határoz meg, hosszú távú elkötelezettséget teremt a klímastratégiák gyakorlati megvalósítása iránt, biztosítva ezzel a magyar városok és települések ellenálló képességét a 21. századi környezeti kihívásokkal szemben. A jövő városai már nem szürke betonrengetegek, hanem komplex, kék-zöld hálózatok, ahol a természet integrált része a mindennapi életnek.

A szigorú szabályozás és a megfelelő finanszírozási mechanizmusok együttesen teremthetik meg azt a keretet, amelyben a helyi vezetők a rövid távú politikai érdekek helyett a hosszú távú környezeti és társadalmi felelősségvállalás alapján hoznak döntéseket. A zöldnorma végső soron egy olyan társadalmi szerződés jogi kifejezése, amelyben a közösség elvárja és kikényszeríti a környezet minőségének fenntartását.

A települési környezetminőség javítása érdekében a zöldnormának tartalmaznia kell a zöldfelületek fenntartására vonatkozó minőségi előírásokat is. Nem elegendő ugyanis egy fát elültetni; gondoskodni kell annak hosszú távú túléléséről és fejlődéséről is. Ez magában foglalja a megfelelő öntözőrendszerek kiépítését, a szakszerű metszést és a talajminőség fenntartását. A norma tehát nem csak az építési fázisra, hanem a teljes életciklusra vonatkozóan meghatározza a fenntarthatósági követelményeket.

A zöldnorma bevezetése kapcsán felmerül a közbeszerzési eljárások zöldítése is. Az önkormányzatoknak előnyt kell biztosítaniuk azoknak a vállalkozóknak és szállítóknak, akik igazoltan környezetbarát technológiákat és anyagokat használnak. Ez a beszerzési politika ösztönözheti a piacot a zöld innovációra, és biztosítja, hogy a közpénzeket a legfenntarthatóbb megoldásokra fordítsák.

A klímareziliens tervezés koncepciójának központi eleme, hogy a zöldfelületeket nem elszigetelt elemekként, hanem egy összefüggő hálózat részeként kezeljük. A zöldnormának elő kell írnia a városi zöldfolyosók és ökológiai kapcsolatok megőrzését és kialakítását, amelyek lehetővé teszik a fajok mozgását és a genetikai sokféleség fenntartását. Ez különösen fontos a sűrűn beépített területeken, ahol minden egyes megmaradt zöldterület kritikus jelentőségű.

Összefoglalva, a kötelező zöldnorma nem csupán egy válasz a klímaválságra, hanem egy átfogó stratégiai eszköz, amely a települések életminőségének, gazdasági versenyképességének és környezeti stabilitásának hosszú távú garanciáját jelenti. A bevezetése politikai bátorságot, szakmai felkészültséget és a helyi közösségek aktív részvételét igényli, de a tét a jövő generációk életminősége, ami minden befektetett energiát megér.