A tüdőrák diagnózisa sokáig szinte kizárólag a dohányzással volt összefüggésbe hozva, ami mélyen gyökerező tévhit a közgondolkodásban. Azonban a statisztikák egyre élesebben mutatják, hogy a tüdőrákos esetek jelentős része, globálisan mintegy 10-25%-a, olyan embereket érint, akik soha életükben nem gyújtottak rá. Ez az arány növekvő tendenciát mutat, különösen a nők körében, és rávilágít arra a tényre, hogy a betegség etiológiája sokkal összetettebb, mint azt korábban feltételeztük. A nemdohányzók tüdőrákja, orvosi nevén a nemdohányzó tüdőrák (NSCLC – Non-Small Cell Lung Cancer) egy különálló klinikai entitás, amely sajátos molekuláris profillal és kockázati tényezőkkel rendelkezik, melyek közül a környezeti ártalmak, különösen a levegő minősége, kiemelkedő szerepet kapnak.
A tüdőrák ma már nem csupán a dohányosok betegsége. A nemdohányzók körében diagnosztizált esetek növekvő száma komoly közegészségügyi kihívást jelent, amely a levegőben lévő láthatatlan fenyegetések feltérképezését teszi szükségessé.
Ezen a területen a kutatások egyértelműen azonosították a fő bűnösöket, melyek a dohányfüstön kívül is képesek irreverzibilis károsodást okozni a tüdőszövetben és a sejtek genetikai állományában. A radon, a beltéri levegő szennyezettsége és a szálló por (PM2.5) képezik azt a triászt, amely a nemdohányzók esetében a legmagasabb kockázatot hordozza. Ezen tényezők mélyreható vizsgálata elengedhetetlen a hatékony prevenciós stratégiák kidolgozásához és a kockázatcsökkentő módszerek széles körű bevezetéséhez.
A nemdohányzók tüdőrákjának epidemiológiája és molekuláris sajátosságai
Amikor a tüdőrákról beszélünk, elengedhetetlen a dohányzáshoz köthető és az attól független esetek elkülönítése. A nemdohányzók tüdőrákja (NSCLC) általában más szövettani típusokat mutat, mint a dohányosoké. Míg az utóbbiaknál gyakori a laphámrák (squamous cell carcinoma), addig a nemdohányzóknál sokkal nagyobb arányban fordul elő az adenocarcinoma. Ez a különbség nem csupán statisztikai érdekesség, hanem döntő jelentőségű a kezelési stratégia szempontjából is, mivel az adenocarcinomák gyakrabban hordoznak specifikus, célzott terápiával kezelhető genetikai mutációkat.
A nemdohányzó tüdőrákos betegek mintegy 60%-ánál mutatható ki olyan driver mutáció, amely a daganat növekedését okozza. A leggyakoribbak közé tartozik az Epidermális Növekedési Faktor Receptor (EGFR) mutáció, az Anaplasztikus Limfóma Kináz (ALK) átrendeződés, valamint a ROS1 fúzió. Ezek a molekuláris eltérések azt sugallják, hogy a külső környezeti ártalmak nem feltétlenül olyan átfogó DNS-károsodást okoznak, mint a több ezer karcinogént tartalmazó dohányfüst, hanem inkább specifikus jelátviteli útvonalakat aktiválnak vagy gátolnak, ami sejtproliferációhoz vezet.
Az epidemiológiai adatok szerint a nemdohányzók tüdőrákja gyakrabban érinti a nőket, mint a férfiakat, és a diagnózis általában fiatalabb életkorban történik, mint a dohányzáshoz köthető esetekben. Ez a jelenség arra utal, hogy a hormonális és a genetikai hajlam, a környezeti expozíciókkal kombinálva, eltérő patogenezist eredményez. A nemdohányzók tüdőrákja tehát nem egyszerűen a dohányzás hiányát jelenti, hanem egy biológiailag és klinikailag is jól definiált betegségcsoportot.
A radon: az otthoni levegő láthatatlan gyilkosa
A nemdohányzók tüdőrákjának legjelentősebb ismert kockázati tényezője a radon. Ez a színtelen, szagtalan, radioaktív nemesgáz a talajban és a kőzetekben lévő urán radioaktív bomlásának természetes mellékterméke. A radon a talajból szivárog fel, és a repedéseken, alapokon keresztül bejut az épületekbe, ahol felhalmozódhat, különösen a rosszul szellőztetett pincékben és alsó szinteken. A radon sugárzása önmagában nem veszélyes, azonban a bomlástermékei, az úgynevezett radon leányelemek (polónium, bizmut, ólom izotópjai) azok, amelyek belélegezve megtapadnak a tüdő hámján.
A radon bomlástermékei által kibocsátott alfa-részecskék rendkívül magas energiájúak, és közvetlen, súlyos károsodást okoznak a légutak sejtjeinek DNS-ében. Ez a károsodás indíthatja el a tumorsejtek kialakulását. Becslések szerint a radonexpozíció a tüdőrákos halálozások második leggyakoribb oka a dohányzás után, és az összes nemdohányzó tüdőrákos esetek jelentős hányadáért felelős. Az otthoni radon koncentrációja nagyban függ a földrajzi elhelyezkedéstől, a talaj típusától és az épület szerkezetétől.
A radonexpozíció mérése és a kockázati küszöbértékek
A radon kockázatának felmérése elengedhetetlen. Mivel a gáz koncentrációja időben változik (például évszaktól, szellőztetéstől függően), a pontos méréshez hosszú távú monitorozásra van szükség. Két fő típusa létezik a mérésnek: az aktív és a passzív monitorozás. A passzív mérőeszközök (pl. szén alapú detektorok) hosszabb időn keresztül, jellemzően 3-12 hónapig gyűjtik az adatokat, míg az aktív eszközök folyamatosan, valós időben szolgáltatnak adatokat.
| Kockázati szint (Bq/m³) | Javasolt intézkedés | Egészségügyi kockázat |
|---|---|---|
| < 100 Bq/m³ | Nincs azonnali teendő, fenntartó szellőztetés. | Alacsony kockázat. |
| 100 – 200 Bq/m³ | Javasolt a szellőzés javítása, hosszú távú monitorozás. | Közepes kockázat, beavatkozás mérlegelése. |
| > 200 Bq/m³ | Sürgős radoncsökkentő intézkedések (radonmentesítés) szükségesek. | Magas kockázat, jelentős tüdőrák rizikó. |
A nemzetközi irányelvek, beleértve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait, a 100 Bq/m³ (becquerel/köbméter) alatti értéket tekintik biztonságosnak, míg a legtöbb országban a beavatkozási szintet 200 Bq/m³ környékén határozzák meg. A radon csökkentése magában foglalja a talajréteg alatti szívórendszerek (sub-slab depressurization) kiépítését, amelyek elszívják a gázt, mielőtt az behatolna az épületbe, valamint a repedések és nyílások gondos tömítését.
A szálló por és az ipari szennyezés szerepe
A kültéri levegőszennyezés globálisan a negyedik legnagyobb halálozási kockázati tényező, és egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy szoros összefüggés van a krónikus expozíció és a nemdohányzók tüdőrákja között. A leginkább aggasztó komponens a szálló por, különösen a 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű részecskék (PM2.5), amelyek méretüknél fogva képesek mélyen behatolni a tüdő alveolusokba és onnan a véráramba is.
A szálló por nem homogén anyag; összetétele magában foglalja a járművek kipufogógázait, ipari kibocsátásokat, mezőgazdasági hulladékokat és másodlagos aeroszolokat. A PM2.5 részecskék felületén gyakran tapadnak meg policiklusos aromás szénhidrogének (PAH-ok) és nehézfémek, melyek bizonyítottan karcinogén hatásúak. A tüdőben gyulladásos folyamatokat indítanak el, amelyek krónikus oxidatív stresszhez és DNS-károsodáshoz vezetnek, elősegítve ezzel a rákos elfajulást.
Minden 10 μg/m³-es növekedés a PM2.5 koncentrációjában jelentősen emeli a tüdőrák kockázatát, még olyan területeken is, ahol a levegő minősége viszonylag jónak mondható. Ez a hatás különösen erősnek mutatkozik az adenocarcinomák kialakulásában.
A legújabb kutatások rámutattak arra, hogy a levegőszennyezés nem csak mutagén hatású, hanem epigenetikai változásokat is indukálhat. A krónikus gyulladásos környezet megváltoztatja a tüdősejtek mikroklímáját, aktiválva azokat a jelátviteli utakat, mint például az EGFR, amelyek a nemdohányzók tüdőrákjának jellegzetességei. Ez a mechanizmus megmagyarázza, miért alakul ki a betegség olyan embereknél, akiknek nincs hagyományos dohányzási anamnézisük.
Nitrogén-oxidok (NOx) és ózon
A szálló por mellett a forgalmas városi környezetben a nitrogén-oxidok (NOx), különösen a nitrogén-dioxid (NO2), és a talajközeli ózon (O3) is jelentős kockázatot jelentenek. A NO2 elsősorban a közúti közlekedésből származik, és nagy koncentrációban közvetlenül károsítja a légúti hámsejteket, gyulladást és oxidatív stresszt okozva. Bár az NO2 karcinogén hatása kevésbé közvetlen, mint a PM2.5-é, a krónikus expozíció növeli a tüdőrák kialakulásának valószínűségét azáltal, hogy gyengíti a tüdő védekezőképességét más karcinogénekkel szemben.
Az ózon, amely a napsugárzás hatására képződik a nitrogén-oxidokból és illékony szerves vegyületekből (VOC), rendkívül reaktív oxidálószer. A magas ózonszint különösen nyáron jelent problémát. Bár az ózon főként akut légúti tüneteket okoz, a hosszú távú expozíció is hozzájárul a krónikus tüdőbetegségek, beleértve a rák kialakulásához vezető gyulladásos kaszkádhoz.
A beltéri levegő minőségének komplex kihívásai
Az ember idejének nagy részét zárt térben tölti, így a beltéri levegő minősége sokszor még nagyobb veszélyt jelent, mint a kültéri. A beltéri szennyezőanyagok forrásai rendkívül sokrétűek, és magukban foglalják a passzív dohányzást, a főzési füstöket, az építőanyagokból származó illékony szerves vegyületeket (VOC), valamint a nem megfelelő szellőzésből adódó biológiai szennyezőket (penész).
Passzív dohányzás és a harmadlagos füst
A passzív dohányzás, vagy más néven a másodlagos füst (ETS – Environmental Tobacco Smoke), a nemdohányzók tüdőrákjának egyik jól dokumentált oka. A dohányfüst belélegzése során a nemdohányzók ugyanazoknak a karcinogén vegyületeknek vannak kitéve, mint az aktív dohányosok, csak kisebb koncentrációban. A kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a tartós passzív dohányzás akár 20-30%-kal is növelheti a tüdőrák kockázatát. A passzív dohányzás elleni szigorú jogi szabályozás világszerte az egyik leghatékonyabb prevenciós intézkedésnek bizonyult.
Egy újabb, de egyre nagyobb figyelmet kapó tényező a harmadlagos füst (thirdhand smoke). Ez a jelenség azokat a dohányfüst maradványokat írja le, amelyek megtapadnak a ruházaton, bútorokon, falakon és más felületeken, és később reakcióba léphetnek a beltéri levegő egyéb komponenseivel, új, mérgező anyagokat képezve. Bár a harmadlagos füst tüdőrákra gyakorolt közvetlen hatásának feltérképezése még folyamatban van, a kisgyermekek és a veszélyeztetett személyek számára jelentős egészségügyi kockázatot hordoz.
Főzési füstök és VOC-k
Különösen a rosszul szellőztetett konyhákban, ahol magas hőmérsékleten történik a főzés, jelentős mennyiségű légszennyező anyag szabadul fel. A zsír és olaj hevítése során keletkező gőzök és részecskék, különösen a kínai konyhában gyakori wokban sütés során, nagy mennyiségű szálló port és karcinogén vegyületeket (például PAH-okat) termelhetnek. Az ázsiai országokban végzett tanulmányok összefüggést találtak a főzési füstöknek való kitettség és a nemdohányzó nők tüdőrákja között.
Az építőanyagok, bútorok, tisztítószerek és festékek által kibocsátott illékony szerves vegyületek (VOC) is hozzájárulnak a beltéri levegő szennyezettségéhez. A formaldehid, a benzol és más VOC-k a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) besorolása szerint potenciális karcinogének. A modern, energiatakarékos, de túlzottan szigetelt épületekben, ahol a légcsere minimális, ezek a vegyületek felhalmozódhatnak, növelve a krónikus expozíció kockázatát.
Foglalkozási expozíció és azbeszt
A foglalkozási ártalmak jelentős részét teszik ki a nemdohányzók tüdőrákos eseteinek. Bár a munkavédelmi előírások szigorodtak, sok munkavállaló még mindig ki van téve olyan karcinogén anyagoknak, amelyek belélegezve súlyos tüdőbetegségeket okozhatnak. A legismertebb és legveszélyesebb foglalkozási karcinogén az azbeszt.
Az azbesztrostok belélegzése tüdőrákot, de legfőképpen mellhártyarákot (mesothelioma) okoz. Az azbeszt használatát sok országban betiltották, de a régi épületekben, hajókon és ipari létesítményekben még mindig megtalálható. A bontási, felújítási munkálatokat végzők, valamint az azbesztet feldolgozó iparágakban dolgozók vannak kitéve a legnagyobb kockázatnak. Az azbeszt által okozott tüdőrák lappangási ideje hosszú, akár 20-40 év is lehet.
Egyéb foglalkozási karcinogének
A szilikózist okozó szilikapor, különösen a bányászatban, kőfaragásban és építőiparban, szintén bizonyítottan növeli a tüdőrák kockázatát. Hasonlóképpen, a króm, a nikkel vegyületek, az arzén és a kadmium is foglalkozási karcinogének, amelyekkel történő tartós expozíció a nemdohányzók körében is daganatos megbetegedéshez vezethet. A megfelelő egyéni védőfelszerelések (légzésvédő maszkok) és a munkahelyi levegőminőség szigorú ellenőrzése kulcsfontosságú a kockázat minimalizálásában.
A foglalkozási tüdőrák megelőzése nem csupán egyéni védekezés kérdése, hanem a munkáltatók és a hatóságok felelőssége is, hogy biztosítsák a biztonságos munkakörnyezetet a karcinogén expozíció minimalizálásával.
A kockázatcsökkentés átfogó stratégiái
Mivel a nemdohányzók tüdőrákja multifaktoriális eredetű, a hatékony kockázatcsökkentés is komplex megközelítést igényel, amely magában foglalja a beltéri és kültéri levegő minőségének javítását, a radonmentesítést és a személyes életmódbeli változtatásokat.
Radonmentesítés és építészeti megoldások
A radonexpozíció csökkentése a legközvetlenebb és leghatékonyabb beavatkozás a nemdohányzók tüdőrákjának megelőzésében. A radonmentesítés legelterjedtebb módszere a talajszívás (sub-slab depressurization). Ez a technika magában foglalja egy szívócső bevezetését a ház alapja alá, amely egy ventilátor segítségével folyamatosan elszívja a felgyülemlett radongázt, és a szabadba, az épület teteje fölé vezeti, ahol az biztonságosan eloszolhat.
Új építkezéseknél a radonbejutás megelőzése sokkal egyszerűbb és olcsóbb. Az úgynevezett radon-rezisztens építési technikák magukban foglalják a vastag, gázzáró rétegek (membránok) beépítését az alaplemezbe, a padlórepedések és a fal-padló illesztések gondos tömítését, valamint a szellőztető csőrendszer előkészítését, amelyet szükség esetén aktiválni lehet.
A beltéri levegő minőségének javítása
A beltéri levegő szennyezettségének csökkentése többlépcsős folyamat. A legfontosabb lépés a megfelelő szellőzés biztosítása. A mechanikus szellőztető rendszerek, különösen a hővisszanyerős szellőztetők (HRV vagy ERV), képesek folyamatos légcserét biztosítani anélkül, hogy télen jelentős hőveszteség lépne fel. Ez különösen fontos a modern, jól szigetelt otthonokban, ahol a természetes légcsere minimális.
A HEPA szűrős légtisztítók hatékonyan eltávolítják a beltéri szálló port (PM2.5), az allergéneket és a passzív dohányzás részecskéit. A szűrők kiválasztásakor érdemes figyelembe venni az adott helyiség méretét és a tisztítási hatékonyságát (CADR – Clean Air Delivery Rate). Ezen felül, a főzés során mindig használjunk elszívót, és biztosítsunk megfelelő légáramlást a keletkező füstök eltávolításához.
| Szennyezőanyag | Fő forrás | Csökkentési stratégia |
|---|---|---|
| Radon | Talaj, épületszerkezet | Talajszívó rendszer, repedések tömítése. |
| PM2.5 / Füst | Főzés, gyertyák, passzív dohányzás | HEPA légtisztítók, elszívó használata, szigorú dohányzási tilalom. |
| VOC (Illékony szerves vegyületek) | Bútorok, festékek, tisztítószerek | Alacsony VOC tartalmú termékek használata, gyakori szellőztetés. |
| Penész/Pára | Nedves környezet, rossz szigetelés | Páratartalom szabályozása (40-60%), szellőzés javítása. |
A kültéri expozíció minimalizálása
Bár a kültéri levegőszennyezés elleni védekezés nagyrészt kollektív és politikai döntések kérdése, egyéni szinten is tehetünk lépéseket. A legszennyezettebb időszakokban, különösen a téli szmog idején, érdemes korlátozni a szabadban végzett intenzív fizikai aktivitást. A levegőminőségi index (AQI) napi szintű ellenőrzése segíthet a kockázatos napok azonosításában.
A forgalmas utak és ipari területek közelében élők számára a lakóhelyi szellőztető rendszerekbe beépített magas hatékonyságú szűrők (például F7 vagy F9 osztályú szűrők) használata ajánlott, amelyek képesek kiszűrni a kültéri PM2.5 részecskék jelentős részét. A közlekedésben a kerékpárosok és gyalogosok számára a speciális szűrővel ellátott maszkok viselése segíthet a közvetlen belélegzett dózis csökkentésében, bár ezek hatékonysága függ a maszk típusától és a megfelelő illeszkedéstől.
Életmódbeli és táplálkozási tényezők
A genetikai hajlam és a környezeti expozíció mellett az életmód is befolyásolja a tüdőrák kockázatát a nemdohányzók körében. A krónikus gyulladás csökkentése, a megfelelő táplálkozás és a fizikai aktivitás mind hozzájárulhatnak a tüdő egészségének megőrzéséhez.
A kutatások hangsúlyozzák a gyulladáscsökkentő étrend fontosságát. Az antioxidánsokban gazdag élelmiszerek, mint a gyümölcsök és zöldségek, különösen a keresztesvirágúak (brokkoli, kelkáposzta), segíthetnek semlegesíteni a levegőszennyezés által kiváltott oxidatív stresszt. Számos tanulmány kimutatta, hogy a magas béta-karotin, C-vitamin és E-vitamin bevitel összefüggésbe hozható a tüdőrák alacsonyabb kockázatával a nemdohányzók körében.
A fizikai aktivitás nem csak a szív- és érrendszerre van pozitív hatással, hanem javítja a tüdő kapacitását és a légúti clearance mechanizmusokat is. A rendszeres testmozgás segíti a tüdő tisztulását, és csökkenti a krónikus gyulladás szintjét a szervezetben. Fontos azonban megjegyezni, hogy intenzív edzést magas légszennyezettségű napokon inkább beltérben végezzünk.
Genetikai sebezhetőség és gén-környezet interakció
Miért van az, hogy két ember azonos környezeti expozíció mellett az egyiknél kialakul a tüdőrák, míg a másiknál nem? A válasz a genetikai sebezhetőségben rejlik. A genetikai polimorfizmusok, különösen azok, amelyek a DNS-javító mechanizmusokat, a méregtelenítő enzimeket (pl. CYP450 enzimek) vagy a gyulladásos válaszokat befolyásolják, meghatározóak lehetnek abban, hogy a környezeti karcinogének mennyire hatékonyan okoznak daganatos elfajulást.
A gén-környezet interakció vizsgálata kulcsfontosságú a nemdohányzók tüdőrákjának megértésében. Például, egyes egyének genetikailag hajlamosabbak lehetnek arra, hogy a levegőszennyezés által okozott DNS-károsodást ne tudják hatékonyan kijavítani, ami megnöveli a mutációk felhalmozódásának esélyét. Ezen egyéni különbségek feltárása a jövőben lehetővé teheti a személyre szabott szűrési és megelőzési programok kidolgozását.
A nemdohányzók tüdőrákja esetében gyakran megfigyelhető örökletes hajlam. Ha egy családban előfordult tüdőrák, a nemdohányzó rokonok kockázata is megnőhet, ami független a dohányzási státusztól. Ez a genetikai háttér tovább erősíti a környezeti tényezőkkel való interakció jelentőségét, hangsúlyozva a megelőző genetikai tanácsadás és a korai diagnosztikai módszerek fontosságát a veszélyeztetett csoportok számára.
A szűrés és a korai diagnózis kihívásai
A tüdőrák korai felismerése kulcsfontosságú a túlélési arány javításában. A dohányosok esetében a kis dózisú komputertomográfiás (LDCT) szűrés már standard eljárásnak számít magas kockázatú csoportokban. Azonban a nemdohányzók szűrése sokkal bonyolultabb kérdés, mivel a kockázati tényezők sokkal diffúzabbak, és a betegség előfordulása összességében alacsonyabb.
Jelenleg nincs általánosan elfogadott, költséghatékony szűrési protokoll a nemdohányzó, alacsony vagy közepes kockázatú populáció számára. A szűrés bevezetése csak azoknál a nemdohányzóknál indokolt, akiknél a kockázati faktorok (pl. radonexpozíció, családi anamnézis, bizonyos foglalkozási ártalmak) együttesen elérik a dohányosokéhoz hasonló szintet. Ezen csoportok azonosítása azonban nagy kihívást jelent.
A nemdohányzók tüdőrákjának korai diagnózisa gyakran elmarad, mivel a tüneteket (köhögés, légszomj, fáradtság) gyakran más, kevésbé súlyos állapotoknak tulajdonítják. Ezért a tartós, megmagyarázhatatlan tünetek esetén kiemelten fontos a tüdőrák lehetőségének vizsgálata.
Biomarkerek szerepe a korai felismerésben
A jövőbeli szűrési stratégiák valószínűleg a vérben vagy a légúti mintákban kimutatható biomarkerekre fognak támaszkodni. A keringő tumorsejtek (CTC), a daganatból származó DNS (ctDNA) és az epigenetikai markerek (például mikroRNS-ek) potenciálisan segíthetik a nagyon korai stádiumú daganatok azonosítását, mielőtt azok radiológiailag észrevehetővé válnának. Ezek a folyékony biopsziás technikák nagy reményt jelentenek a nemdohányzók kockázat-alapú szűrésének bevezetésében.
Közegészségügyi politika és a levegőminőség szabályozása
A nemdohányzók tüdőrákjának megelőzése túlmutat az egyéni felelősségen; szigorú közegészségügyi és környezetvédelmi szabályozásokat igényel. A levegőminőségi standardok szigorítása, különösen a PM2.5 és a nitrogén-oxidok tekintetében, közvetlenül csökkenti a populációs kockázatot.
A városi tervezésben a zöld területek növelése, az alacsony kibocsátású zónák bevezetése és a közlekedési módok átstrukturálása mind hozzájárul a levegőszennyezés csökkentéséhez. Az energiahatékony, de megfelelő szellőzéssel rendelkező épületek tervezése és a radonmentesítési programok állami támogatása elengedhetetlen a beltéri kockázatok kezelésében. A környezetvédelmi jogszabályok betartatása és a szennyező források szigorú ellenőrzése hosszú távon a leghatékonyabb eszköz a nemdohányzók tüdőrákjának globális terhének csökkentésére.
A radonnal kapcsolatos tudatosság növelése kiemelt prioritás. Sok ember nincs tisztában azzal, hogy a radonexpozíció az otthonában is kockázatot jelenthet. Kampányok, amelyek felhívják a figyelmet a radon mérésének szükségességére és a csökkentési lehetőségekre, kritikus fontosságúak, különösen a magas radonkoncentrációjú földrajzi területeken élők számára. A lakosság oktatása a levegőszennyezés és a tüdőrák közötti kapcsolatról szintén alapvető prevenciós lépés.
A levegőszennyezés molekuláris mechanizmusai: nem-mutagén útvonalak
Érdemes mélyebben megvizsgálni, hogyan okoznak a levegőben lévő részecskék rákot anélkül, hogy közvetlenül mutációkat váltanának ki, ami a nemdohányzók tüdőrákjának jellegzetessége. A legújabb kutatások szerint a PM2.5 és más szennyezőanyagok a tüdősejtekben olyan krónikus gyulladásos állapotot idéznek elő, amely aktiválja a rákos növekedést elősegítő jelátviteli útvonalakat.
A PM2.5 részecskék belélegzése aktiválja a tüdőben lévő makrofágokat és más immunsejteket, amelyek gyulladásos citokineket bocsátanak ki. Ezek a citokinek, mint például az IL-6 vagy a TNF-alfa, hosszú távon megváltoztatják a környező hámsejtek viselkedését. A gyulladásos környezet aktiválja az úgynevezett EGFR jelátviteli útvonalat, amely a nemdohányzó tüdőrákban gyakran mutált gén. Ez a folyamat a tüdő normális sejtjeit daganatos előfutár sejtekké alakítja át anélkül, hogy közvetlen DNS-károsodás történt volna.
Egy másik mechanizmus az epigenetikai változások, mint például a DNS metilációjának vagy a hisztonok módosításának megváltozása. Ezek a változások nem módosítják magát a DNS szekvenciát, de befolyásolják, hogy mely gének kapcsolódnak be vagy ki. A levegőszennyezés hatására elhallgathatnak a tumor-szupresszor gének, vagy aktiválódhatnak az onkogének, ami szintén elősegíti a karcinogenezist.
Ez a nem-mutagén karcinogenezis magyarázza, miért figyelhető meg a nemdohányzók tüdőrákjában gyakrabban az EGFR mutáció, amely a dohányosok tumoraira kevésbé jellemző. A dohányfüst széles spektrumú mutagén hatású, míg a levegőszennyezés inkább a gyulladásos és epigenetikai útvonalakon keresztül hajtja a daganatos átalakulást, ami specifikus molekuláris mintázatot eredményez.
A jövőbeli terápiás megközelítéseknek ezért nem csak a meglévő mutációkat kell célozniuk, hanem a gyulladásos mikroklímát is, amely lehetővé teszi a daganat kialakulását a nemdohányzóknál. A gyulladáscsökkentő szerek potenciálisan szerepet játszhatnak a kemoprevencióban azoknál a magas kockázatú nemdohányzóknál, akik krónikus légszennyezésnek vannak kitéve.
