A gazdasági válságok, legyen szó akár globális pandémiáról, akár geopolitikai konfliktusok által kiváltott energiaár-robbanásról, mindig új fogalmakat és piaci dinamikákat hoznak felszínre. Az elmúlt évek egyik leggyakrabban emlegetett gazdasági kifejezése kétségkívül az extraprofit, illetve annak adóztatása lett. Ezt a kormányzati beavatkozást elsődlegesen a költségvetés megerősítésére és a lakosság védelmére szánták, ám a gyakorlatban gyakran egy váratlan mellékhatással szembesülünk: az extraprofit drágulással, vagyis azzal a jelenséggel, amikor a különadók végül a fogyasztói árakban csapódnak le.
A közvélemény gyakran egyenes vonalat húz a cégek magas bevételei és a kormányzati adóztatás között, ám az a mechanizmus, amelyen keresztül ez a terhelés visszakerül a vásárlókhoz, bonyolult és rétegelt. Ennek a cikknek az a célja, hogy részletesen feltárja, mi is pontosan az extraprofit, hogyan alakult ki a jelenlegi drágulás, és milyen mértékben érinti ez a folyamat a magyar háztartásokat, vállalkozásokat és a teljes makrogazdaságot.
Az extraprofit fogalma és gazdasági háttere
Az extraprofit, vagy ahogy gyakran hívják, a váratlan nyereség (windfall profit), egy olyan gazdasági többlet, amely nem a vállalat hatékonyságának növekedéséből, innovációból vagy piaci részesedés növeléséből származik. Ehelyett külső, gyakran válsághelyzet által generált piaci sokkok hozzák létre.
Klasszikus példája ennek az energiapiac. Amikor egy geopolitikai esemény vagy szűk keresztmetszet miatt hirtelen megnő a gáz vagy az olaj ára, az energiatermelő és -forgalmazó vállalatok (amelyeknek a kitermelési költségei nem nőttek arányosan) hatalmas, előre nem tervezett bevételekre tesznek szert. Ezek a bevételek tekinthetők extraprofitnak, mivel azok a piaci körülmények megváltozásából fakadnak, nem pedig a vállalat menedzsmentjének kiváló teljesítményéből.
A fogalom kritikus eleme a váratlanság és a külső ok. A gazdasági elmélet szerint az extraprofit jellemzően ideiglenes, de a válságok elhúzódásával hosszan fennmaradhat. Ez a többletnyereség ad alapot arra a kormányzati érvelésre, hogy az adóztatás révén a társadalom visszakapjon valamit abból a haszonból, ami a társadalmi válságokból fakadóan keletkezett.
Az extraprofit nem a piaci verseny tisztességes eredménye, hanem a külső sokkok, mint például a háború vagy a globális ellátási láncok szakadása által okozott piaci torzulások következménye.
A célzott adóztatás bevezetésének fő mozgatórugója a méltányosság. Amikor a lakosság inflációs terhekkel küzd, és az állami költségvetésnek hatalmas kiadásai vannak a válságkezelésre, nehezen védhető az a helyzet, hogy egyes szektorok szereplői rekordnyereséget könyvelnek el. Ebből a szempontból az extraprofit adó egyfajta szolidaritási hozzájárulásnak tekinthető.
Az extraprofit adóztatásának logikája és célja
A kormányzati beavatkozásnak, amely az extraprofitot célozza, általában két fő célja van. Az első, és legkézenfekvőbb, a költségvetési bevétel növelése. A válságok idején az állam kiadásai megugranak – gondoljunk csak az energiaár-támogatásokra, a rezsivédelemre vagy a honvédelmi kiadások növelésére. Ezeket a kiadásokat finanszírozni kell, és az extraprofit adó gyors, célzott bevételi forrást biztosít.
A második cél a piaci magatartás befolyásolása. Az adó elméletileg csökkentheti a vállalatok ösztönzését arra, hogy indokolatlanul magas árakat tartsanak fenn, bár ez a hatás a gyakorlatban erősen vitatható, különösen oligopol vagy monopol helyzetben lévő piacokon.
Magyarországon az extraprofit adókat 2022-ben vezették be, elsősorban a háborús infláció és az energiaválság kezelésére hivatkozva. A célzott szektorok között szerepelt a banki szektor, a biztosítók, a távközlési cégek, a nagy kiskereskedelmi láncok, az energiaipari vállalatok és a gyógyszergyártók. Ez a széles spektrum jól mutatja, hogy a kormányzat nem csupán az energiaválságból profitálókat célozta, hanem számos olyan szektort, amelyek az inflációs környezetben képesek voltak jelentős nyereségre szert tenni.
Az adók áthárításának mechanizmusa
A gazdasági elmélet rögzíti, hogy az adókat nem mindig az viseli, akire azt kivetik. Amikor egy vállalatot adóteher sújt, két alapvető stratégia közül választhat:
- Csökkenti a profitmarzsát (ha az adó extraprofitot terhel, elméletileg ez történne).
- Áthárítja a költséget a fogyasztókra magasabb árak formájában, vagy a beszállítókra alacsonyabb beszerzési árak révén.
A drágulás, amit ma tapasztalunk, főként a második pontból ered. Az extraprofit adóztatás, bár elméletileg csak a többletnyereséget érintené, a gyakorlatban a vállalatok számára fix költségként vagy a jövőbeli megtérülést csökkentő tényezőként jelenik meg. Különösen azokon a piacokon, ahol a verseny korlátozott (például a banki vagy a távközlési szektor), a vállalatok nagy piaci erővel rendelkeznek, és képesek az adóterhet szinte teljes egészében a fogyasztókra áthárítani.
Amikor az adó áthárítása megtörténik, az extraprofit adó valójában egy rejtett fogyasztási adóvá válik, amely közvetlenül növeli az inflációt és a háztartások terheit.
A várt hatás és a valóság: Miért okoz extraprofit drágulást?
A kormányzati szándék és a piaci reakciók közötti diszkrepancia az extraprofit adók esetében gyakori jelenség. Bár a cél az volt, hogy a válság idején keletkezett többletbevételt visszaszivattyúzzák az államkasszába anélkül, hogy az terhelné a lakosságot, a piaci szereplők nem így reagáltak.
A vállalatok számára a különadók nem csupán az aktuális évi nyereséget csökkentik; befektetési kockázatot és bizonytalanságot is jelentenek. Ha egy vállalat úgy ítéli meg, hogy a kormányzati adóztatás kiszámíthatatlan és gyakran változik, az hosszú távú stratégiai döntéseit is befolyásolja. Ennek egyik fő következménye a beruházások visszafogása, a másik pedig a kockázati prémium beépítése az árakba.
Nézzük meg a költségátadási mechanizmust részletesebben. Egy vállalat, például egy bank, amikor szembesül az extraprofit adóval, nem feltétlenül a meglévő szolgáltatásainak árát emeli meg drasztikusan. Ehelyett finomhangolja a díjakat, bevezet új díjtételeket, vagy csökkenti a kedvezményeket. A végeredmény ugyanaz: a fogyasztó számára megnő a szolgáltatás teljes költsége. Ez a fajta rejtett drágulás különösen nehezen mérhető, de érzékelhetően növeli a háztartások kiadásait.
A drágulás mértékét nagymértékben befolyásolja az adott piac árrugalmassága. Azokon a területeken, ahol a szolgáltatás vagy termék elengedhetetlen (pl. alapvető banki szolgáltatások, telekommunikáció, energia), a kereslet alacsony rugalmasságot mutat. Ez azt jelenti, hogy még jelentős áremelés esetén sem csökken drasztikusan a kereslet, így a vállalatok könnyedén átháríthatják a teljes adóterhet.
A magyarországi extraprofit adóztatás rendszere és érintett szektorok
A magyarországi különadórendszer rendkívül komplex és célzott volt. A kormányzat egyedi módon szabta meg az adóalapot és a kulcsokat, figyelembe véve az egyes szektorok profitabilitását és piaci helyzetét. Az alábbi táblázat összefoglalja a legfontosabb szektorokat és az extraprofit drágulás potenciális forrásait:
| Érintett szektor | Az extraprofit adó jellege | Fogyasztói áthárítás formája (Drágulás) |
|---|---|---|
| Banki szektor | Tranzakciók, mérlegfőösszeg alapján kivetett adó. | Magasabb hitelkamatok, emelt számlavezetési díjak, tranzakciós költségek növelése. |
| Energiaipar (olaj, gáz) | Árbevételhez vagy kitermeléshez kötött különadók. | Üzemanyagárak és energiaárak (nem a rezsicsökkentett ár) emelkedése, logisztikai költségek növekedése. |
| Távközlés | Árbevételhez kötött pótadó. | Emelt havi díjak, szolgáltatási csomagok drágulása, inflációkövető díjkorrekciók. |
| Kereskedelmi láncok | Progresszív forgalmi adó (mértéke a nettó árbevételtől függ). | Élelmiszerárak és alapvető fogyasztási cikkek árának növekedése. |
| Gyógyszergyártók | Eltérő kulcsú sávos adó a nettó árbevételre. | Gyógyszerárak emelkedése, gyógyszertári árrés növekedése. |
Látható, hogy szinte minden alapvető fogyasztási területet érintett a különadó, ami magyarázatot ad a széles körű inflációs nyomásra. A cégek, ahelyett, hogy feláldozták volna a profitjuk egy részét, inkább a fogyasztókra hárították a terheket, gyakran többet is, mint amennyit az adó ténylegesen jelentett.
A banki szektor reakciója és a hitelkamatok emelkedése
A banki extraprofit adó az egyik legnagyobb bevételt hozó tétel volt a költségvetés számára. A bankok, amelyeknek a kamatkörnyezet emelkedése (a jegybanki alapkamat drasztikus növelése) eleve kedvezett, jelentős nyereségre tettek szert, de ezzel párhuzamosan jelentős adóteher is sújtotta őket.
A bankok válasza összetett volt. Egyrészt az adóterhek beépültek a hitelkamatokba. Az új hitelek, különösen a vállalati hitelek esetében, a bankok magasabb kockázati prémiumot és költségfedezetet érvényesítettek. Ez azt jelenti, hogy a banki extraprofit adó közvetve drágította a gazdaság finanszírozását, ami lassította a beruházásokat és végső soron a gazdasági növekedést.
Másrészt, a lakossági szolgáltatások terén is megfigyelhető volt a drágulás. A számlavezetési díjak, a bankkártya-használati díjak és a különböző tranzakciós költségek növekedtek. Bár a tranzakciós illeték már korábban is létezett, az extraprofit adó bevezetése lehetőséget adott a bankoknak arra, hogy az összes díjtételt felülvizsgálják és a növekvő költségekre hivatkozva emeljenek. Ezzel a finomhangolással biztosították, hogy az adóterhet ne ők viseljék.
A hitelkamatok emelkedése különösen súlyos következményekkel járt a vállalkozások számára. A drágább finanszírozás miatt sok kisebb és közepes vállalkozás kénytelen volt elhalasztani a fejlesztéseket, ami hosszú távon rontja a versenyképességet. A banki extraprofit adó tehát nemcsak a fogyasztók közvetlen kiadásait növelte, hanem a gazdaság egészének növekedési potenciálját is korlátozta.
Az energiaválság és az áthárított költségek mechanizmusa
Az energiaipari extraprofit adó volt az a tétel, amely a leginkább indokoltnak tűnt a globális válság kontextusában. A nemzetközi nyersanyagárak robbanásszerű emelkedése valóban óriási többletbevételt generált az olaj- és gázipari vállalatoknak.
Azonban itt is felmerült az áthárítás problémája. Bár a rezsicsökkentett árak miatt a lakossági fogyasztók egy része védett volt a közvetlen drágulás ellen, az extraprofit adó mégis beépült a nem rezsicsökkentett fogyasztók áraiba, ami elsősorban a vállalatokat jelentette. A magasabb energiaárak a teljes termelési láncban költségnövekedést okoztak.
A feldolgozóipar és a mezőgazdaság számára a drágább energia nem csupán egy tényező a sok közül; ez az alapvető működési költség drágulása, amit kénytelenek továbbhárítani a végtermékek árába.
A drágább üzemanyag és energia következtében megemelkedtek a szállítási és logisztikai költségek is. Ez a másodkörös inflációs hatás azt jelenti, hogy az energiaipari szektor adója végül minden termék árában megjelent, a kenyértől a ruházatig. Ezt a jelenséget nevezzük inflációs spirálnak, ahol az egyik szektor költségnövekedése áthárul a következőre, folyamatosan tolva felfelé az árakat.
Fontos kiemelni, hogy az extraprofit adó növelte a bizonytalanságot az energiapiaci beruházások terén is. A vállalatok kevésbé voltak hajlandóak hosszú távú fejlesztésekbe fogni, ami veszélyeztetheti az energiabiztonságot és a zöld átmenetet, mivel a jövőbeli nyereségüket bizonytalan adóterhek fenyegetik.
A drágulás makrogazdasági következményei: Infláció és stagnálás
A célzott extraprofit adók által kiváltott drágulás nem csupán egyedi termékeket és szolgáltatásokat érint, hanem mélyreható makrogazdasági következményekkel jár. A legfontosabb hatás a magas infláció tartós fenntartása volt.
A vállalatok költségáthárítása növeli az inflációs nyomást, ami arra kényszeríti a jegybankot, hogy magas kamatlábakkal védekezzen. A magas kamatlábak viszont lassítják a gazdaságot, csökkentik a hitelkeresletet, és potenciálisan recesszióba sodorhatják az országot. Ez a jelenség az ún. stagfláció veszélyét hordozza magában: magas infláció alacsony gazdasági növekedés mellett.
A drágulás egy másik súlyos következménye a fogyasztói bizalom csökkenése. Amikor a háztartások látják, hogy a jövedelmük reálértéke folyamatosan csökken, óvatosabbá válnak a kiadásokkal. Ez a megtakarítási hajlandóság növekedése és a fogyasztás visszafogása tovább lassítja a gazdasági aktivitást. A kereskedelmi szektorban kivetett extraprofit adó például közvetlenül hozzájárult az élelmiszerárak drágulásához, ami a legszegényebb rétegeket érinti a legsúlyosabban, és felgyorsítja a fogyasztói kosár átstrukturálódását.
A költségvetési bevételek paradoxona
Bár az extraprofit adók jelentős bevételeket hoztak az államkasszába, ez a bevétel paradox módon részben a drágulásból származó magasabb áfából és más adókból származó többletbevétellel együtt járt. A magasabb infláció növeli az adóalapot, így az állam automatikusan több bevételhez jut. Ez azonban egy olyan ördögi kör, ahol az állam egyik kézzel szedi be az extraprofit adót, a másikkal pedig a drágulás által generált többletbevételt, miközben a lakosság reáljövedelme folyamatosan csökken.
A fogyasztói kosár átalakulása: Ki fizeti meg a számlát?
Az extraprofit drágulás legnagyobb vesztesei a fix vagy alacsony jövedelmű háztartások. Számukra a megélhetési költségek növekedése azonnali és érezhető. A fogyasztói kosárban lévő alapvető termékek, mint az élelmiszer és a szolgáltatások árának emelkedése aránytalanul nagy terhet ró rájuk, mivel jövedelmük nagyobb részét költik ezekre a tételekre.
A háztartások kénytelenek voltak átstrukturálni a fogyasztásukat. Ez magában foglalja az olcsóbb márkák felé fordulást, a mennyiségi vásárlások csökkentését, vagy akár egyes termékek teljes elhagyását. Az extraprofit adó tehát nemcsak áremelkedést okozott, hanem hozzájárult a társadalmi egyenlőtlenségek növekedéséhez is.
A kiskereskedelmi szektorban kivetett adó esetében, amelyet a nagy láncoknak kellett fizetniük, az áthárítás gyors volt és sokszor meghaladta az adó mértékét. A láncok gyakran arra hivatkoztak, hogy az adóteher mellett az energia- és logisztikai költségek növekedése is indokolja az áremelést. Ez a többszörös költségáthárítási mechanizmus vezetett a magyarországi élelmiszerinfláció európai szinten is kiemelkedő mértékéhez.
A reálbérek eróziója
A drágulás közvetlen következménye a reálbérek eróziója. Hiába nő a nominális bér, ha az infláció azt meghaladja, a vásárlóerő csökken. Az extraprofit adók által generált áremelkedések tovább gyorsították ezt a folyamatot, aláásva a béremelések pozitív hatásait. A munkaerőpiaci feszültségek is fokozódtak, mivel a munkavállalók magasabb béreket követeltek a csökkenő vásárlóerejük kompenzálására, ami újabb spirált indított el.
Vállalati stratégia a különadók árnyékában: Beruházások és innováció
A vállalati szektor szempontjából az extraprofit adó egyértelműen negatív ösztönzőként hat. A gazdaság hosszú távú egészségét a beruházások és az innováció határozzák meg. Ha egy vállalat jelentős profitjának egy részét elvonják, az közvetlenül csökkenti a rendelkezésre álló forrásokat a fejlesztésekre.
A távközlési szektor esetében például a hálózatfejlesztések (5G, optikai kábel) rendkívül tőkeigényesek. Az extraprofit adó bevezetésekor a telekommunikációs cégek jelezték, hogy a különadó jelentős mértékben lassítja vagy leállítja a tervezett beruházásokat. Ez a technológiai lemaradás veszélyét hordozza magában, ami hosszú távon rontja az ország versenyképességét.
A vállalatok a bizonytalanságra reagálva gyakran választják a következő stratégiákat:
- Költségoptimalizálás: A beruházások helyett a rövid távú költségcsökkentésre fókuszálnak (pl. munkaerő-felvétel lassítása, karbantartási munkák elhalasztása).
- Áthárítás: A fogyasztói árak és díjak emelésével kompenzálják a veszteséget.
- Diverzifikáció és exit: Egyes vállalatok, különösen a multinacionális cégek, áttekintik a regionális stratégiájukat, és ha a magyarországi adókörnyezet kedvezőtlenebb, máshova csoportosítják át a beruházásokat.
A gyógyszergyártók esetében az adó a kutatás-fejlesztési (K+F) projektek finanszírozását veszélyeztette. A K+F az a terület, amely hosszú távon garantálja egy iparág versenyképességét, és az extraprofit adó éppen ezt a területet érintette negatívan, potenciálisan csökkentve az innovációs képességet.
Nemzetközi kitekintés: Extraprofit adók Európában és a globális trendek
Az extraprofit adóztatás nem magyar specialitás; számos európai ország, különösen az energiaválság hatására, bevezetett hasonló intézkedéseket. Azonban a magyar rendszer kiemelkedett a szektorok széles körével és az adókulcsok időnkénti drasztikus mértékével.
Az Európai Unió tagállamai is bevezettek úgynevezett „szolidaritási hozzájárulást” az energiaipari cégekre, de ez általában szigorúan az energiaválságból származó többletnyereségre korlátozódott. A magyar modell ezzel szemben kiterjedt a telekommunikációra, a kereskedelemre és a gyógyszeriparra is, ami nemzetközi szinten is ritkaságnak számított.
A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a túlzott adóztatás gyakran piaci torzulásokat okoz. Olaszországban például a banki extraprofit adó bejelentésekor a tőzsdei árfolyamok jelentős esést mutattak, ami rávilágított arra, hogy a befektetők rendkívül érzékenyek a kiszámíthatatlan kormányzati beavatkozásokra. Ez a bizonytalanság az, ami a leginkább hozzájárul a dráguláshoz, mivel a vállalatok a megnövekedett kockázatot beépítik az áraikba.
A globális trend egyértelműen a válságok idején történő célzott adóztatás felé mutat, de a mérték és a célzás kulcsfontosságú. A túl agresszív, vagy túl sok szektort érintő adóztatás könnyen visszafelé sülhet el, és az inflációt táplálva végül a gazdaság egészét lassítja.
Az ársapkák és az extraprofit drágulás kölcsönhatása
A magyar gazdaságban az extraprofit adók bevezetését gyakran kísérte, vagy követte az ársapkák alkalmazása (pl. üzemanyag, alapvető élelmiszerek, rezsicsökkentés). Ez a két beavatkozás egymással ellentétes hatásokat generált, ami tovább bonyolította a piaci helyzetet.
Az ársapkák célja az volt, hogy fékezzék a közvetlen drágulást, és védelmet nyújtsanak a lakosságnak. Azonban az ársapkák jelentős veszteséget okoztak az érintett vállalatoknak (pl. kiskereskedelmi láncok, üzemanyag-forgalmazók). A vállalatok ezt a veszteséget azon a ponton próbálták meg kompenzálni, ahol nem volt ársapka.
Ez a jelenség a keresztfinanszírozás kényszere. Ha egy kiskereskedő veszteséget szenved el a hatósági áras termékeken, kénytelen a nem hatósági áras termékeket aránytalanul drágán adni. Így az ársapkák indirekt módon is hozzájárultak az extraprofit adóból származó dráguláshoz, hiszen a vállalatok a teljes költségterhet igyekeztek áthárítani, a piac azon szegmensein, ahol az lehetséges volt.
Ez a komplex kölcsönhatás rávilágít arra, hogy a kormányzati beavatkozások soha nem hatnak elszigetelten. A piaci szereplők mindig megtalálják a módját a kockázatok és költségek kezelésének, és ez szinte mindig a fogyasztói árakban jelenik meg.
A kiszámíthatatlanság ára: Bizalom és befektetői környezet
Talán az extraprofit adóztatás legkárosabb hosszú távú hatása nem is a közvetlen drágulás, hanem a kiszámíthatatlanság. A gazdasági szereplők számára a stabilitás és a jogbiztonság létfontosságú. Amikor a kormányzat ad hoc módon, gyakran visszamenőleges hatállyal vagy rövid tájékoztatási idővel vezet be jelentős adóterheket, az aláássa a befektetői bizalmat.
A bizalom hiánya drágítja a tőkét. A külföldi befektetők, akik látják, hogy a nyereségüket bármikor megadóztathatják, magasabb hozamot várnak el a magyarországi beruházásokért cserébe, vagy egyszerűen elkerülik a régiót. Ez a befektetői kockázati prémium beépül a kamatokba és a vállalatok tőkeköltségébe, ami végső soron lassítja a gazdasági fejlődést.
A magyar gazdaságban a pénzügyi szektorban és a kiskereskedelemben tapasztalt extraprofit adók gyakori módosítása és meghosszabbítása azt a képet festette, hogy a szabályozói környezet instabil. Ez a bizonytalanság hosszú távon jelentős árat követel, amely nemzetközi összehasonlításban is rontja az ország versenyképességét.
A gazdaság nemcsak a szabályok szerint, hanem a bizalom szerint is működik. Ha a befektetők nem bíznak abban, hogy a nyereségüket megtarthatják, a pénzüket máshova viszik, ami a tőke drágulásához és a gazdasági stagnáláshoz vezet.
Amikor egy vállalat a kiszámíthatatlan adókörnyezettel szembesül, a legbiztosabb védekezési mechanizmus a tőke menekítése, vagy a profit egy részének rejtett tartalékokba helyezése. Ez a magatartás nem segíti elő a gazdaság átláthatóságát és hatékonyságát.
A drágulás kezelése: Mit tehet a háztartás és a kormányzat?
Az extraprofit drágulás hatásainak enyhítéséhez mind a kormányzati, mind a háztartási szinten tudatos stratégiákra van szükség.
Kormányzati beavatkozási lehetőségek
A legfontosabb lépés a kiszámíthatóság helyreállítása. Az extraprofit adókat ideiglenes, válságkezelő intézkedésként kell kezelni, világos kivezetési stratégiával. Ha a kormányzat világos menetrendet ad az adók csökkentésére vagy megszüntetésére, az csökkenti a vállalati kockázatot, és enyhítheti az áthárítási kényszert.
Emellett kulcsfontosságú a verseny ösztönzése. Azokon a piacokon, ahol az extraprofit adó a leginkább drágulást okozott (pl. telekommunikáció, banki szolgáltatások), a versenyhivatalnak fokozottan figyelnie kell a vállalatok árazási stratégiáira. A verseny növelése csökkenti a vállalatok piaci erejét, így nehezebbé válik a költségek teljes áthárítása.
A célzott támogatások is elengedhetetlenek. Mivel az extraprofit drágulás leginkább a kis jövedelműeket sújtja, a kormányzatnak a költségvetési bevételeket célzottan kellene felhasználnia, például fűtéstámogatásokra, vagy célzott élelmiszersegélyekre, ahelyett, hogy általános, mindenkit érintő ártámogatásokat nyújtana.
Háztartási stratégiák a drágulás ellen
A háztartások számára a drágulás kezelése a tudatos pénzügyi tervezésben rejlik:
1. Pénzügyi rugalmasság: A magas inflációs környezetben felértékelődik a pénzügyi tartalékok szerepe. A váratlan kiadások elkerülése érdekében szükséges a rövid távú megtakarítási célok megerősítése.
2. Költségoptimalizálás a szolgáltatások terén: A banki extraprofit adó által kiváltott díjemelések miatt érdemes rendszeresen áttekinteni a bankszámla- és biztosítási konstrukciókat, és váltani az olcsóbb szolgáltatókra. Ugyanez igaz a telekommunikációs szolgáltatásokra is.
3. Tudatos fogyasztás: A kereskedelmi extraprofit adó által drágított élelmiszerek esetében a tudatos bevásárlás, a saját márkás termékek előnyben részesítése és a pazarlás csökkentése jelentős megtakarítást eredményezhet. A drágulás arra kényszeríti a fogyasztót, hogy sokkal jobban figyeljen a termékek ár-érték arányára.
A megfelelő befektetési stratégia szintén kritikus. Az infláció feletti hozamot biztosító állampapírok vagy más inflációkövető befektetési formák segítenek megőrizni a megtakarítások reálértékét a drágulás időszakában.
Összességében az extraprofit adók bevezetése egyértelműen beváltotta a hozzá fűzött költségvetési reményeket, de a gazdaságra gyakorolt hatása, különösen az áthárítás és az ebből eredő drágulás miatt, sokkal bonyolultabb és ellentmondásosabb képet mutat. A drágulás, mint az extraprofit adók indirekt következménye, a gazdaság szinte minden szegmensét áthatja, és a fogyasztók vállát terheli, fenntartva ezzel a magas inflációs nyomást és lassítva a gazdasági kilábalást.
