A modern gasztronómia egyfajta nosztalgiával tekint vissza a múltra, de ez a visszatekintés nem csupán érzelmi alapon nyugszik. Egyre több séf, kertész és tudatos fogyasztó fedezi fel újra azokat a növényeket, amelyek évszázadokon át alapvető élelmiszerforrásnak számítottak, majd a 20. század ipari forradalmának sodrásában lassan eltűntek a boltok polcairól. Ez az „elfeledett zöldségek” reneszánsza nem csupán trend, hanem a biológiai sokféleség és a mélyebb, autentikus ízek iránti igény megnyilvánulása. A ma kapható néhány tucat standardizált fajta csak töredéke annak a gazdagságnak, amelyet őseink a mindennapi táplálkozásban élvezhettek.
A szupermarketek polcai, bár bőségesek, sokszor uniformizált kínálatot takarnak. A kulináris élmények gazdagításának, valamint az egészségesebb és fenntarthatóbb étrend kialakításának egyik legizgalmasabb módja éppen a régi zöldségfajták újrafelfedezése. Ezek a növények gyakran táplálóbbak, ellenállóbbak és sokkal összetettebb ízprofilt kínálnak, mint modern társaik.
A gasztronómiai örökség és a felejtés kora
A történelem során a zöldségek termesztése és fogyasztása rendkívül diverz volt. Minden régió, sőt, szinte minden falu rendelkezett a saját, helyi viszonyokhoz adaptált fajtáival. Ez a genetikai sokféleség biztosította a mezőgazdaság rugalmasságát, és egyben a konyhai kreativitás kifogyhatatlan forrását jelentette. A paszternák, a tarlórépa vagy éppen a csicsóka évszázadokon keresztül a mindennapi étrend szerves részét képezték, különösen a téli hónapokban, amikor kevés más friss termény állt rendelkezésre.
A 19. századi ipari forradalom és a 20. századi nagyüzemi gazdálkodás azonban gyökeresen átalakította a tájképet. A hatékonyság, a gyors növekedés és a hosszú eltarthatóság váltak a legfontosabb szempontokká. Ez a szemléletváltás a fajtaválaszték drámai szűküléséhez vezetett. Csak azok a fajták maradtak életben, amelyek jól tűrték a gépi betakarítást, a hosszú szállítást és a hűtőházakban való tárolást, még ha ez az íz rovására is ment.
A modern élelmiszeripar a mennyiséget részesítette előnyben a minőséggel szemben, elfeledve, hogy az igazi kulináris érték a genetikai sokféleségben rejlik. A ritka zöldségek újra felfedezése egyfajta kulturális és ökológiai helyreállítási folyamat.
Ezek a korábban alapvetőnek számító növények fokozatosan kikerültek a nagybani termelésből, majd a köztudatból is. Néhányan – mint például a mángold – csupán regionális különlegességként vagy kiskertekben maradtak fenn. A legtöbb ember számára a gumós zöldségek kategóriája szinte kizárólag a burgonyára, a sárgarépára és a petrezselyemgyökérre korlátozódott, elfelejtve a régebbi, sokszor sokkal komplexebb ízvilágot kínáló gyökereket.
Miért térnek vissza a régi fajták?
A visszatérés több tényező együttes hatásának köszönhető. Először is, a gasztronómia élvonala mindig is kereste az új (vagy éppen a régi, de elfeledett) textúrákat és ízeket, amelyekkel megkülönböztethetik magukat. A régi fajták mélyebb, földesebb, néha enyhén édes ízprofilja tökéletesen illeszkedik a modern, természetközeli konyhai trendekhez.
Másodszor, a fogyasztói tudatosság növekedése megkérdőjelezi a nagyüzemi élelmiszertermelés dominanciáját. Az emberek keresik a helyi termékeket, a kisebb ökológiai lábnyommal rendelkező élelmiszereket, és egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a tápanyagtartalomra. Sok régi fajta, mint például a csicsóka, kiemelkedő prebiotikus rosttartalommal bír, amely a modern egészségtudatos étrendben kulcsfontosságú.
Harmadszor, a klímaváltozás és a fenntarthatósági kihívások rávilágítottak arra, hogy a genetikai diverzitás elengedhetetlen a mezőgazdaság jövője szempontjából. Ezek a régi, sokszor robusztus fajták jobban ellenállnak bizonyos betegségeknek, és képesek túlélni a változó időjárási körülményeket, ellentétben a monokultúrákban termesztett, túltenyésztett hibridekkel.
A 7 elfeledett zöldség, amelyek újra meghódítják a konyhát
A következő hét zöldségfajta nem csupán történelmi érdekesség, hanem kulináris kincsesbánya. Mindegyikük egyedi ízvilággal és textúrával rendelkezik, amelyek modern technológiákkal párosítva meglepő és ízletes fogásokat eredményeznek.
1. Paszternák (Pastinaca sativa) – Az édes gyökér titka
A paszternák a sárgarépa közeli rokona, de íze sokkal komplexebb és édesebb. Európában a burgonya elterjedése előtt a paszternák volt az egyik legfontosabb keményítőforrás. Bár a 20. században háttérbe szorult, az utóbbi években a fine dining éttermek és a tudatos konyha egyik alapanyagává vált.
Története és ízprofilja
A paszternák már az ókori rómaiak idejében is ismert volt. Különlegessége, hogy a gyökérben lévő keményítő a hideg hatására cukrokká alakul át, így az első fagyok után betakarított paszternák a legédesebb. Íze földes, enyhén fűszeres, egy csipetnyi ánizzsal és szerecsendióval. Textúrája főzve puha, selymes, de keményebb, mint a sárgarépáé.
Modern felhasználási ötletek
- Püré és krémleves: A paszternák kiváló alapja a selymes püréknek. Készíthető belőle önálló püré vajjal és tejszínnel, de tökéletesen párosítható burgonyával vagy zellerrel is. Krémlevesként a természetes édessége miatt nem igényel sok fűszerezést, csupán egy kis gyömbért vagy szerecsendiót.
- Karamellizálás és sütés: A paszternák édessége miatt ideális a sütőben való karamellizálásra. Olívaolajjal, mézzel vagy juharsziruppal meglocsolva, rozmaringgal megszórva mennyei köret. A magas hőmérsékleten a külső réteg ropogósra sül, míg a belső rész puha marad.
- Chipsek: Vékonyra szeletelve, olajban kisütve vagy sütőben ropogósra szárítva egészséges és ízletes alternatívája a burgonyachipsnek.
A paszternák tápanyagokban gazdag, különösen jó forrása a K-vitaminnak, a folsavnak és az élelmi rostoknak, amelyek támogatják az emésztőrendszer egészségét.
2. Gumós zeller (Apium graveolens var. rapaceum) – Több, mint leves alap
Bár a gumós zeller (zellergumó) nem tűnt el teljesen a magyar konyhából, a legtöbb esetben csupán levesek és alaplevek ízesítőjeként használjuk. Ritkán kapja meg azt a főszerepet, amit gazdag, földes ízvilága és sokoldalú textúrája megérdemelne. Az elmúlt évtizedben azonban a vegetáriánus és vegán konyha felfedezte a benne rejlő potenciált.
Textúra és kulináris sokoldalúság
A zellergumó íze intenzív, enyhén borsos, de főzés során megszelídül és diós, édes jegyeket vesz fel. Nyersen is fogyasztható, ropogós és frissítő, reszelve kiváló alapja salátáknak. Főzve, sütve vagy párolva textúrája a burgonyáéhoz hasonló, de sokkal kevesebb keményítőt tartalmaz.
A zellergumó az egyik leghálásabb régi zöldségfajta, mivel képes felvenni a fűszerek ízét, miközben megtartja saját karakterét. Ez teszi ideálissá a modern, komplex ízvilágú ételek elkészítéséhez.
Modern felhasználási ötletek
- Zeller steak vagy szelet: A zellergumót vastag szeletekre vágva, majd lassan sütőben vajjal vagy olívaolajjal sütve, egy kiváló húspótló „steak” készíthető belőle. Kívül ropogós, belül krémes lesz. Füstölt paprika vagy kakukkfű kiemeli földes ízét.
- Zeller remoulade: Francia klasszikus, ahol a nyers zellergumót vékony csíkokra reszelik, majd mustáros, citromos majonézes öntettel keverik. Tökéletes előétel vagy szendvicsfeltét.
- Zellerpüré: A hagyományos burgonyapürét tejszínnel és vajjal főzött zellergumóval helyettesítve sokkal könnyebb, intenzívebb ízű köretet kapunk.
A gumós zeller jelentős mennyiségű K-vitamint, C-vitamint és káliumot tartalmaz, segítve a vérnyomás szabályozását és a csontok egészségét.
3. Feketegyökér (Scorzonera hispanica) – A téli spárga
A feketegyökér, más néven spanyol feketegyökér, az egyik leginkább elfeledett, de kulinárisan legértékesebb gyökérzöldség. Külsőleg fekete, kérges héja megtévesztő lehet, de alatta hófehér, puha, finom hús rejtőzik. A 17. században Európa-szerte népszerű volt, míg a spárga és a burgonya fokozatosan ki nem szorította.
Ízélmény és előkészítés
A feketegyökér íze a spárga, az articsóka és a dió finom keverékére emlékeztet, enyhe vaníliás utóízzel. Ezt a finom ízt méltán érdemelte ki a „téli spárga” elnevezést. Előkészítése kissé munkaigényes, mivel a fekete héjat el kell távolítani. Fontos, hogy a hámozott gyökereket azonnal ecetes vagy citromos vízbe tegyük, mivel gyorsan oxidálódik és barnul.
Modern felhasználási ötletek
A feketegyökér finom íze miatt nem igényel agresszív fűszerezést. A leginkább a vaj, a tejszín és a fehérbor illik hozzá.
- Vajban párolva: Tisztítás után enyhén sós vízben megfőzzük, majd vajon megforgatjuk. Ez a legegyszerűbb elkészítési mód, amely kiemeli finom, diós ízét. Tálalható egyszerűen sóval, borssal és friss petrezselyemmel.
- Krémleves: A feketegyökérből készült krémleves kivételesen selymes és elegáns. Készülhet csirkealaplével vagy zöldségalaplével, tejszínnel dúsítva.
- Gratin: A vékonyra szeletelt feketegyökeret besamel mártással és sajttal rétegezve, sütőben aranybarnára sütve kiváló téli fogás.
A feketegyökér kiemelkedő forrása az inulinnak, egy prebiotikus rostnak, amely támogatja a bélflóra egészségét. Emellett jelentős mennyiségű káliumot és vasat is tartalmaz.
4. Mángold (Beta vulgaris subsp. vulgaris) – A svájci csoda
A mángold (vagy svájci mángold) a cékla közeli rokona, de a leveleiért termesztik, nem a gyökeréért. Bár a mediterrán konyhában sosem vesztette el népszerűségét, Magyarországon a spenót térnyerésével háttérbe szorult. A mángold azonban sokkal robusztusabb, és két, kulinárisan eltérő részt kínál: a leveleket és a vastag, húsos levélnyelet.
Ízprofil és textúra
A mángold levelei enyhébbek, mint a spenóté, kevésbé fanyarak. A levélnyél (bordája) viszont a spárgához vagy a zellerhez hasonlóan ropogós, enyhén édeskés ízű. A levelek gyorsan elkészülnek, míg a nyélnek hosszabb főzési időre van szüksége.
Modern felhasználási ötletek
A mángold különlegessége, hogy a növény két részét eltérő módon is fel lehet használni, ezzel növelve a konyhai lehetőségeket.
- Párolt nyél: A levélnyelet feldarabolva, fokhagymával és olívaolajjal párolva, majd citromlével meglocsolva kiváló mediterrán köretet kapunk.
- Töltött mángold: A nagy, széles levelek ideálisak töltelékek (rizs, darált hús, zöldségek) becsomagolására, hasonlóan a töltött káposztához vagy szőlőlevélhez. Ez egy hagyományos, de újraértelmezhető fogás.
- Saláták: A fiatal, zsenge mángold levelek nyersen is fogyaszthatók salátákban, ahol enyhe keserűségük kontrasztot képez az édesebb öntetekkel.
A mángold tápértéke kiemelkedő, különösen gazdag K-vitaminban (ami létfontosságú a véralvadáshoz) és A-vitaminban. Emellett tartalmazza azokat az antioxidánsokat, amelyek a látás és a sejtek egészségét támogatják.
5. Csicsóka (Helianthus tuberosus) – A földalatti napraforgó
A csicsóka, vagyis a jeruzsálemi articsóka, a napraforgó családjába tartozik. Észak-Amerikából származik, és a 17. században került Európába, ahol gyorsan elterjedt. A burgonya térhódításával azonban szinte teljesen eltűnt az európai asztalokról, és sokáig csak állati takarmányként tartották számon. Ma már a diétás és egészséges konyha sztárja.
Ízprofil és egészségügyi előnyök
Nyersen a csicsóka ropogós, enyhén édes és diós ízű, ami a friss articsókára emlékeztet. Főzve, sütve vagy pürésítve édesebb, földesebb ízt kap. Különlegessége, hogy keményítő helyett inulint tartalmaz, ami egy prebiotikus rost. Ez teszi ideálissá cukorbetegek és inzulinrezisztenciával küzdők számára, mivel nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet.
A csicsóka emésztési előnyei miatt rendkívül népszerű a funkcionális élelmiszerek piacán. Az inulin lebontása azonban egyeseknél fokozott gázképződést okozhat, ezért érdemes fokozatosan bevezetni az étrendbe.
Modern felhasználási ötletek
- Krémleves: A csicsóka krémleves természetesen sűrű és krémes, még tejszín hozzáadása nélkül is. Gyömbérrel és fokhagymával párosítva fűszeres és melengető téli fogás.
- Sütve és pörkölve: A burgonyához hasonlóan felkockázva, olívaolajon és rozmaringon sütve kiváló köret. Különösen jól illik vadhúsokhoz és halakhoz.
- Csicsóka chips: Vékonyra szeletelve, fűszerezve és sütőben ropogósra sütve egészséges nassolnivaló.
- Nyers saláta: Reszelve, citromos öntettel és dióval keverve ropogós, téli saláta alapja lehet.
A csicsóka termesztése rendkívül egyszerű és környezetbarát, mivel szinte bármilyen talajon megél, és kevés gondozást igényel, hozzájárulva ezzel a fenntartható gazdálkodáshoz.
6. Tarlórépa (Brassica rapa subsp. rapa) – Az ínyencek kedvence
A tarlórépa, vagy egyszerűen répa (turnip), az egyik legősibb termesztett zöldség, amely Európában a középkorban a fő táplálékforrások közé tartozott. A burgonya és a karórépa elterjedése után jelentősége csökkent, és sokszor csupán takarmánynövényként tartották számon. A modern konyha azonban újra felfedezte finom, enyhén csípős ízét.
Ízprofil és szerepe a régi konyhában
A tarlórépa íze frissen és fiatalon enyhe, kissé édeskés, de ahogy érik, egyre csípősebb, retekre emlékeztető aromát kap. A gyökér mellett a zöld levelei is fogyaszthatók, amelyek tápanyagban gazdagok és enyhén kesernyések. A régi magyar konyhában gyakran használták levesekbe, főzelékekbe, de savanyítva is fogyasztották.
A tarlórépa különösen értékes télen, mivel jól tárolható, és az egyik első zöldség, ami tavasszal betakarítható.
Modern felhasználási ötletek
A tarlórépa leginkább a lassú, alacsony hőmérsékleten történő főzéssel érvényesül, ami megszelídíti csípősségét és kiemeli édes jegyeit.
- Párolva és mázasítva: Kockára vágva, kevés vajon, mézen vagy barna cukron párolva, amíg kívül karamellizálódik. Ez a módszer tökéletesen illik sültekhez.
- Tiszta tarlórépa püré: Készíthető belőle önálló püré, amely sokkal könnyebb, mint a burgonyapüré, de ugyanolyan selymes.
- Fermentálás: A tarlórépa kiválóan alkalmas savanyításra vagy fermentálásra. Koreában a kimcsihez hasonlóan elkészítve ropogós, probiotikumokban gazdag savanyúságot kapunk.
A tarlórépa jelentős forrása a C-vitaminnak, a kalciumnak és a rostoknak. A levelek pedig különösen gazdagok K-vitaminban és folsavban.
7. Karórépa (Rutabaga/Brassica napus var. napobrassica) – A sokoldalú hibrid
A karórépa, amelyet sokszor tévesen tarlórépával azonosítanak, valójában a káposzta és a tarlórépa hibridje. Skandináviában és Észak-Európában a téli étrend alapvető része, de Magyarországon és Közép-Európában viszonylag ritka vendég volt az asztalokon, bár a háborús időkben gyakran szolgált helyettesítőként. Ez a gyökérzöldség jóval nagyobb, sárgásabb húsú és keményebb, mint a tarlórépa.
Kulináris tulajdonságok
A karórépa íze édesebb és kevésbé csípős, mint a tarlórépáé, ízvilága a káposzta és a sárgarépa között helyezkedik el. Rendkívül lassan fő meg, és megtartja formáját, így ideális lassú főzésű ételekhez és ragukhoz.
A karórépa masszív textúrája lehetővé teszi, hogy hosszú ideig tartó főzés során is megőrizze karakterét. Ez teszi ideális alappá a laktató, téli egytálételekhez, ahol a mély, sós ízek dominálnak.
Modern felhasználási ötletek
- Sütőben sült köret: A karórépát kockára vágva, olívaolajjal, fokhagymával és chilivel sütve intenzív ízű, ropogós köretet kapunk.
- Karórépa püré: Észak-Európában gyakori a karórépa püré, amelyet vajjal, tejszínnel és szerecsendióval készítenek. Ez egy kiválóan ízes, de kevésbé keményítő tartalmú alternatíva a burgonyapüréhez képest.
- Egytálételek és raguk: Mivel jól tartja a formáját, tökéletes kiegészítője a marharaguknak, bárányhúsos ételeknek, vagy a gazdag zöldségleveseknek.
A karórépa kiváló C-vitamin forrás, és a többi káposztaféléhez hasonlóan magas rosttartalommal rendelkezik, ami segíti az emésztést.
Modern konyhatechnológia: Hogyan használjuk a ritka zöldségeket?
A régi fajták újraértelmezéséhez elengedhetetlen a modern konyhai technikák alkalmazása. Ezek a módszerek segítenek maximalizálni az ízeket, optimalizálni a textúrákat, és csökkenteni az előkészítési időt, amely különösen fontos lehet az olyan kemény gyökerek esetében, mint a feketegyökér vagy a karórépa.
Sous vide és konfitálás
A sous vide technológia (vákuum alatt, alacsony hőmérsékleten történő főzés) ideális a kemény gyökérzöldségek, mint a paszternák vagy a zellergumó elkészítésére. Ez a módszer biztosítja, hogy a zöldség egyenletesen puhuljon meg, miközben minden tápanyag és illóolaj benne marad. A végeredmény egy rendkívül selymes, de mégis harapható textúra, amely intenzív, tiszta ízekkel bír.
A konfitálás, azaz a zöldségek hosszú, lassú főzése zsírban vagy olajban, szintén kiválóan működik. A feketegyökeret fokhagymás olívaolajban konfitálva például egy vajas, szinte krémes állagot kapunk, amely tökéletesen illik halételekhez.
Fermentálás és savanyítás
A hagyományos tartósítási módszerek, mint a fermentálás, hatalmas reneszánszukat élik. A fermentált zöldségek nemcsak probiotikumokban gazdagok, hanem a savanyú ízvilág komplexitást ad az ételeknek. A tarlórépa és a csicsóka kiválóan alkalmas fermentálásra. A fermentáció során az ízek mélyülnek, a csípős jegyek pedig kellemesen savanyúvá válnak.
Aszalás és porítás
Az elfeledett zöldségek felhasználhatók textúra-elemként és ízfokozóként is. A zellergumót vékonyra szeletelve, majd kiszárítva ropogós, intenzív ízű zellerport készíthetünk, amely utóízesítésre, levesek sűrítésére vagy ételek dekorálására használható. A paszternákot aszalva koncentrált, édes rágcsálnivalót kapunk.
Egészség és tápérték: Több, mint vitaminok
Az elfeledett zöldségek visszatérése nem csupán gasztronómiai, hanem egészségügyi szempontból is indokolt. Ezek a régi fajták gyakran magasabb koncentrációban tartalmaznak bizonyos tápanyagokat, mint modern, gyorsan növő társaik, mivel a növekedési idejük hosszabb, és a talajjal való interakciójuk mélyebb.
| Zöldség | Kiemelkedő tápanyagok | Egészségügyi előnyök |
|---|---|---|
| Csicsóka | Inulin (prebiotikus rost), Vas, Kálium | Bélflóra támogatása, vércukorszint szabályozása |
| Paszternák | Folsav, K-vitamin, Élelmi rost | Szív- és érrendszer védelme, emésztési egészség |
| Feketegyökér | Inulin, Kálium, Vas | Méregtelenítés támogatása, ásványi anyag pótlás |
| Mángold | K-vitamin, A-vitamin, Magnézium | Csontok egészsége, látás javítása |
| Tarlórépa | C-vitamin, Kalcium, Glükozinolátok | Immunrendszer erősítése, gyulladáscsökkentés |
A prebiotikus rostok szerepe
A csicsóka és a feketegyökér esetében az inulin tartalom kiemelkedő. Az inulin nem emészthető rost, amely a vastagbélben táplálékul szolgál a hasznos bélbaktériumok számára. A bélflóra egészsége ma már központi szerepet játszik az immunrendszer működésében, a mentális egészségben és a krónikus betegségek megelőzésében. A régi zöldségfajták fogyasztása így közvetlenül hozzájárul a modern kor egyik legnagyobb egészségügyi kihívásának kezeléséhez.
Antioxidánsok és fitokemikáliák
Sok elfeledett zöldségfajta intenzívebb színnel és ízzel rendelkezik, ami általában magasabb fitokemikália és antioxidáns tartalomra utal. Például a káposztafélék (tarlórépa, karórépa) glükozinolátokat tartalmaznak, amelyek a szervezetben aktív rákmegelőző vegyületekké alakulnak. Ez a természetes védekező mechanizmus nemcsak a növénynek segít a kártevőkkel szemben, hanem az emberi szervezetnek is védelmet nyújt.
A jövő kertje: A régi fajták szerepe a fenntartható gazdálkodásban
Az elfeledett zöldségek újrafelfedezése szorosan összefügg a fenntarthatósági és ökológiai szempontokkal. A monokultúrás gazdálkodás elszegényíti a talajt, és növeli a növények sebezhetőségét a betegségekkel és a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárással szemben. A régi fajták visszatérése kulcsfontosságú lehet a mezőgazdaság diverzifikálásában és ellenálló képességének növelésében.
Genetikai rezisztencia és adaptáció
A hagyományos fajtákat évszázadokon át szelektálták helyi környezeti feltételek mellett. Ennek eredményeként sokkal robusztusabbak, jobban ellenállnak a helyi kártevőknek, és kevesebb beavatkozást, például növényvédő szert igényelnek. Például a csicsóka rendkívül szárazságtűrő, és szinte bármilyen talajban megél, ami a jövőbeni klíma kihívásai szempontjából felbecsülhetetlen értékűvé teszi.
A régi fajták termesztésének ösztönzése nem csupán a biodiverzitás megőrzését jelenti, hanem a termelők számára is biztosabb alternatívát kínál a túlságosan specializálódott modern hibridekkel szemben.
Íz alapú termesztés
A hagyományos gazdálkodási módszerek, amelyek a régi fajtákat részesítik előnyben, a minőséget helyezik a mennyiség elé. Ez a szemléletváltás – a „flavor-first farming” – azt jelenti, hogy a zöldségeket nem a maximális méretre vagy a leggyorsabb növekedésre tenyésztik, hanem a legintenzívebb, legösszetettebb ízprofil elérésére. Ez a megközelítés közvetlenül szolgálja a fogyasztók érdekeit, akik újra felfedezhetik, milyen is volt az igazi, eredeti íze egy elfeledett zöldségnek.
A mángold, a paszternák és a feketegyökér esetében ez a lassú növekedés és a megfelelő talajművelés teszi lehetővé, hogy az ízanyagok koncentrálódjanak, és a zöldség valódi potenciálja kibontakozhasson a konyhában. A termesztők és a séfek közötti szoros együttműködés kulcsfontosságú ebben a folyamatban, biztosítva, hogy a piacra kerülő termékek a legmagasabb minőséget képviseljék.
A hagyományos konyha és a modern gasztronómia találkozása a régi fajtákban rejlik. Ezek a növények hidat képeznek a múlt gazdag ízvilága és a jövő fenntartható étkezési szokásai között. A paszternák krémes püréje, a csicsóka diós ropogóssága vagy a feketegyökér finom, spárgára emlékeztető íze mind azt bizonyítja, hogy a gasztronómiai kincsekért nem kell feltétlenül egzotikus tájakra utaznunk, elegendő, ha alaposabban körülnézünk a saját történelmi gyökereinknél.
